Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

KULTÚRA

• Ha közelebbről megnézzük a nagy alkotók életútját, a világszínpadunkon való szereplését vagy felfedezéseik, műveik gondolati tartalmát, arra juthatunk, hogy szinte mindannyian magukban vagy kis csoportjukban hordozták, átélték a pluralitást, és legnagyobb részük népek, hitek, rétegek határán, az „Establishmcnten" kívül élt és alkotott. Valószínűleg ez a peremhelyzet sem közép-európai különlegesség, hanem európai jelenség a századforduló kulturális életében. Csakhogy itt, ezen a tájon élesebben, fájdalmasabban, markánsabban érvényesült a marginalitás. Itt egybeesett a bécsi kozmopolita elit, a Pestre elszármazott nemesi elit, a prágai zsidó — általánosabban az emancipált zsidó —, még általánosabban: az asszimilált, de honát-helyét nem találó értelmiség evidenciaként megélt marginalitásával. És ez nagyon is érthető, hiszen — amint korábban utaltunk rá — a régió egésze évszázadokon át Nyugat és Kelet között ingázott. A gerincét alkotó Habsburg birodalom a keletkezésétől a bukásáig átmeneti zóna volt a nyugati demokrácia és az orosz autokrácia között. Valóságos összetételét a többszörös pluralitás, de központi szerveinek felépítését és szellemét a nemzetfelettiség jellemezte. A századforduló körül gazdaságilag integrálódott és jól működött, ugyanakkor politikai összetartó ereje és azonosságtudata erősen hanyatlott. Mégis, ez a birodalom, amely évtizedeken át a valóság és a látszat, a prosperitás és a bomlás mezsgyéjén hányódott, elmerülése után szívósan továbbél. E különös birodalom különleges ellentmondása, hogy bár maga volt a megtestesült marginalitás, az önazonosságban való bizonytalanság, népeinek, főként értelmiségének nagy része az összeomlás pillanatáig — sőt azon túl is — kitartott mellette. A Monarchián belül pedig a zsidóság volt a legmozgékonyabb csoport: a legnagyobb fokú marginalitás a marginalitásban, mert a gettó szoros kötelékeiből, erős vallási-népi hagyományaiból kiszakadva, semelyik nemzethez, semelyik homogén közösséghez sem tartozott maradéktalanul, még önmagához sem. Lehet, hogy ez így alakult korábban, az emancipáció kezdeteitől fogva. Csakhogy akkoriban az asszimilált zsidóság zöme a befogadó nemzethez idomult, annak értékrendjét fogadta el. A századforduló hatalmas szellemi kihívását, egy relativalt fizikai világkép és egy ugyancsak relativált emberkép felfedezését leginkább a konszolidált közösségekhez és konvenciókhoz nem kötött autonóm egyén tudta elfogadni. Részben ezzel magyarázható a maximálisan mobil és autonóm zsidó értelmiség kiemelkedő szerepe az amúgy is marginális helyzetű, bizonytalan sorsú Közép-Európában. • Ha író volnék vagy kultúrfilozófus, e ponton be is fejezhetném az áttekintést: a régió a századfordulón érte el kulturális önazonosságának, humánus egyetemességének és esztétikai értékteremtésének csúcspontját. Milyen szép is lenne, ha történelmi térképünkön Münchent a Lenbach-villa és a diadaloszlopon álló békean27. Hanák Péter. Lm.. 158-165. old.