Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

KULTÚRA

rához csatlakozó konzervatív idealista és a konzervatív sémákat tápláló progresszív materialista, megtalálható a rációban való kétkedés, az ész trónfosztóinak anatémája, a morális életvezérlés követelménye és a morált a kisebb rossz választásává degradáló történelmi kinyilatkoztatás parancsa. Nézőpont kérdése, hogy a Lélek és a forma k-at, a Regény elméleté-t vagy a Történelmi regény-t, esetleg Az ész trónfosztásá-t tartja-e valaki a hiteles „üzenetnek", avagy mindezeket kilengésnek, s az öreg Lukácsot, az Ontológia szerzőjét, a nagy etikai szintézisre készülőt tekinti-e érvényesnek. A lukácsi kaleidoszkóp még szakági készségek és hagyományok szerint is forgatható. A szakmaközi viták diszkrét báját éppen az adja meg, hogy egy-egy jeles mű vagy reprezentatív életmű egészét illetően ugyan hamar összeáll az elismerő konszenzus, csupán a konkrét szakmába vágó részleteket kezdi ki a szakkutatók kétkedése. Lukácsról is kész a tudományközi konszenzus: korunk nagy gondolkodója volt, ámbár magában a filozófiában nem alkotott eredetit; esztétikai ítéleteit, amelyeket a klasszikus hagyományon nevelkedett konzervatív ízléskultűra határolt be, nem igazolta az idő; nem volt érzéke e hagyománytól eltérő alkotóerő, századunk absztrakt és groteszk művészete iránt; rangos filozófus-esztéta, aki csak Homérosztól Dosztojevszkijig ismert el értéket, Kafkától, Joyce-tól Beckettig és Örkényig nem fedezett fél senkit sem; keveset értett és merített a közgazdaságtanból, sem történeti erudícióval, sem beleélő képességgel, sem igazi történeti érzékkel nem büszkélkedhetett. Akkor miben áll gondolkodói nagysága? Nem a válaszokban, fejtette ki az egyik bloomingtoni előadó, hanem a kérdezésben, a lényegre törő, új válaszra serkentő kérdésfeltevésben. A hatalmas műveltségben rejlik, fejtegette egy másik előadó, amely magas szintre emelte elemzéseit, fogalmi rendszerét, irodalmi és történelmi párhuzamait. Abban áll a nagysága, hogy a századelő nagy kreatív gondolati irányzatait — megrostálva és átdolgozva — be tudta építeni a marxista eszmerendszerbe. S még egy érdekes magyarázat: a fiatal Lukács alapvető — és soha meg nem tagadott — kérdése, a „hogyan éljünk", az etikus cselekvést s a szociális igazságot kereső gondolkodó magatartási normájává vált. Fogadjuk el ez utóbbit magatartási normának vagy szándéknak: akkor ütközünk igazán az életmű nagy paradoxonába. Az etikus filozófus, aki sem az életben megvalósítani, sem megírni nem tudta az Etiká-t. Hiszen nem lehet véletlen, csupán az alkalmatlan halál műve, hogy számos esztétikai tanulmány és szintézis, műelemzések, történetfilozófiai és szociális ontológiai munkák mellett, után éppen a nagy etika nem készült el sohasem. Déva vára és a világtörténelem parancsa Hogy a fiatal Lukács legmélyebb élménye az etikus élet követése, azt meggyőzően fejtette ki a téma magyar előadója. A generációs lázadást Lukácsnál alapjában etikai késztetés motiválja: ő valóban belülről élte át a burzsoá morál, a liberális polgári értékrend válságát. Ez a morális lázadás kezdetben nem a szocialista táborba vitte,