Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

KULTÚRA

Schorske: A kétféle kutatás ott találkozik, ahol a társadalmi gyakorlat, tapasztalat átalakul társadalmi tudattá, és kulturális örökségként helyeződik el. Ez az útfelező, ahol a társadalomtörténész és az eszmetörténész találkozik egymással. Az én érdeklődésem eredetileg a szövegre irányult, mit mond a textus, és hogyan lehet értelmezni. Ont az összefüggés érdekelte, a társadalmi háttér, amely megalapozza a tudatot. Az érdeklődés és a módszer közeledése során a szöveg és az összefüggés, a textus és a kontextus párosul egymással. Hanák: Ilyen közeledést magam is lehetségesnek, szükségesnek tartok, de úgy értelmezem, mint a határtudományágak integrálódását. A strukturalista társadalmi elemzés önmagában elvont, nem elég történeti, a „tiszta" eszmetörténet viszont kötetlenül lebegő, önkényes konstrukciókra, belemagyarázásokra csábít. Ami Önöknél is, nálunk is kibontakozóban van, az a társadalomtörténettel szervesen egybekapcsolt kultúrtörténet. II. A művelődéstörténet új útjai Hanák Péter: Kezdetben, amikor még csak távlati terv volt a művelődéstörténet, azon vitatkoztunk, mi a tárgya, hol húzódnak a határai ennek az új diszciplínának. Minden új tudományág, amikor megalapítja önmagát, meghúzza határait, kijelöli a tartományait. Azóta több mint egy évtized telt el, és nemcsak tételek, koncepciók, viták, hanem munkák is születtek. Ma a határokat szűkebbre és szerényebben vonjuk meg, az ún. „anyagi kultúrát" nem számítjuk bele a művelődéstörténetbe. Ma már elkészült tanulmányok és könyvek alapján kérdezhetjük meg, hogy miként fogja össze a kultúra egyes területeit a művelődéstörténész. Vajon, hogy az előbbi képünknél maradjunk, megalapítja-e az irodalomtörténet, a művészettörténet, a zenetörténet konföderációját, vagy szorosabb egységet teremt? Miben különbözik a művelődéstörténész feladata az irodalomtörténészétől, ha a felvilágosodás irodalmi életéről vagy a Nyugat folyóiratról, Adyról és köréről ír? Németh G. Béla: Az irodalomtörténetírás régi diszciplína. Feladatai elég gyakran változtak, de a centruma, amely köré felépítette munkásságát, lényegében változatlanul az irodalmi művek, befogadásuk, illetőleg alkotóik voltak. Ám ezt a centrumot sokféleképpen közelítették meg, és ma egyre inkább a művelődéstörténet lesz az egyik — nem is azt mondom, hogy segédtudománya, hanem — legfontosabb eszköze annak, hogy minél tágabban, minél tüzetesebben tudjuk megközelíteni a centrumot: a művet.