Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

VÁROS

Az első lépés a ház feldíszítése, a ravatal felállítása volt. Minthogy a dualizmus ko­rában még nem tették kötelezővé a teme­tőbeni ravatalozást, a lakosság többsége otthon állította fel a ravatalt. A vállalkozó felszámította az egész lakás feldíszítését, a koporsót, a derékaljat, a gyertyatartók köl­csönzését és a fogyasztott gyertyákat, mé­cseseket, a szemfödelet, a fejvánkost, a ké­zi keresztet, a koszorúkat, a fátylakat, a sír­keresztet, Szent Mihály lovát és a hozzá­való terítőt. Egy budapesti egyszerű kül­telki ravatalozás legalább 50 koronába ke­rült. Ehhez járult a szállítás, ugyancsak egyszerű kétlovas fekete kocsiban, két ha­lottkísérővel és társaskocsival a közeli ro­konok számára további 30 korona. Az igazi urakat persze hatlovas gyászhintó vitte oly méltóságteljesen, hogy még a fekete posz­tóval letakart, álarcos-tollbóbitás lovak és a kocsikísérő gyászvitézek is komor megren­düléssel vonultak a menetben. Ez a mél­tóság több száz koronába került, csakúgy, mint a koporsó minőségében tárgyiasult rang és státus. Mert bizony a századelőn, Budapesten és Bécsben egy görög stílusú ércszarkofág 4800 koronába került, de a re­neszánsz szarkofág is 4000-re rúgott. Eh­hez hatlovas díszhintó és hat csatlós is hoz­zátartozott. Egyszerű érc- vagy tölgyfa ko­porsó, négylovas 1. osztályú kocsival 1000, bükkfa koporsó, 3. osztályú kocsival 400, fenyőkoporsó kétlovas kocsival csupán 80 koronába került. A legszegényebbek megelégedtek ennél olcsóbb, fényezetlen fenyőkoporsóval, ravatal- és szállítókocsi 19. Fontos árjegyzék a koporsókról és a ravatalozás költségeiről. Uo., 804. old. 20. A bécsi díjszabás. Uo., 790. old. nélkül — (a halottat vállon vitték) —, ez Bécsben mindössze 55 koronát tett ki. 0 De hát a Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, mondhatjuk joggal, hiszen az egy­ház szolgáit is meg kellett fizetni, mégpe­dig a kerületek, a napszakok és a szertartás minősége szerint változó összeggel. A dél­utáni temetés drágább volt, mint a délelőt­ti, különösen, ha a család díszes beszente­lést kívánt karinges vagy palástos pappal, egyházi segédlettel, énekkarral, orgonás misével, nagyharangozással. Az ilyen te­metés 300-400 koronára rúgott. A szeré­nyebb, egyszerű beszentelés, egy pappal, csöndes kismisével és kisharangozással ki­21 tellett 15-20 koronából is. Hozzávetőleges becsléssel elmondhat­juk, hogy a két fővárosban a legelőkelőbb temetés, családi sírboltban, érckoporsó­ban, díszpompával elérte a 15 ezer koronát, de az egyszerű szegénytemetés is megha­ladta a 100 koronát. És akkor még nem szá­mítottuk bele a temetés után rendszerint egy évvel felállított sírkő árát, hiszen a ne­mes márványból, gránitból, homokkőből készült emlékművet gyakran rangos mű­vészek, jeles kőfaragók készítették, érté­kük nem standardizálható, nem felbecsül­hető. A halál és a temetés a 19. század folya­mán nemcsak minden részletre kiterjedő­en, szakszerűen bürokratizálódott, hanem éppen c szakszerű részletekhez kapcso­lódva teljes mértékben kommercializáló­dott is. Bürokratikus szabályozás és sza­badpiaci értékképződés egyebütt többnyi­2i. A római katolikus egyházi temetés részletezett díjtételeit közli ugyanő, i. m., 805. old.

Next

/
Thumbnails
Contents