Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

VÁROS

re keresztezte, a haláliparágban azonban tökéletesen kiegészítette egymást. A hatósági szabályozás egybevágott a szociális differenciálással, ez pedig szinte provokálta a presztízs-áralakulást — a szolgáltatások rangjelző minősége szerint. A népbarát sajtó gyakran kikelt a „temetkezési hiénák garázdálkodásai", a „halál uzsorásainak fosztogatásai" ellen, és követelte a gyászból és kegyeletből profitot sajtoló tőkés üz22 letelés letörését. Csekély eredménnyel: állami bürokratizálódás és szabad versenyes kapitalizmus a 19. század uralkodó tendenciái voltak. A bürokratizmust és a kommercializálódást elősegítette a modernizáció harmadik jelensége, az urbanizáció. A nagyvárosban a hagyományos kisvárosi és falusi közösség felbomlott, a mindennapi élet privatizálódott, a városlakó elmagányosodott. A halott már nem az egész közösségé volt, csak a családé és a barátoké. Ok sem kísérhették utolsó útjára halottjukat, hiszen az új köztemetők a belterülettől sok mérföldnyire feküdtek, s a forgalmas közutakon a zászlós-gyertyás processzió lehetetlenné vált. Többnyire a szertartást végző pap sem ismerte a megboldogultat, így a búcsúztatás is személytelenné vált. A gyász érzelmi töltése jobbadán kiürült, úgy, mint a fél óráraegy órára szabott szertartás után a halottasház. A személyes jelleget egy ideig még őrizte a gyászoló házban felállított ravatal, de 22. Az élei súlyos gondjai közepette — írta Szántó Béla a Szocializmusban — „feljajdul Budapest munkássága a temetkezési hiénák garázdálkodásai" ellen. „Egy-egy botrány révén egyes újságcikkek itt-ott élesen támadják a halál uzsorásainak fosztogatásait" — mindhiába. Szocializmus. ez az ősi hagyomány is fokozatosan átalakult. A főváros már 1879-ben kimondotta, hogy a ravatalozást kötelezően a temetői halottasházban kell végezni akkor, ha a lakásviszonyok nem teszik lehetővé a halott és az élők elkülönítését, ha a halál vendéglőben vagy utazás közben érte a halottat, ha a Dunából fogták ki, ha találták vagy ha • 23 járványos betegségben pusztult el. Különösen az első feltétel volt tömeges hatású, hiszen 1911-ben a főváros lakásainak 54 százaléka egyszobás, 24 százaléka kétszobás, több mint a féle levegőtlen udvari lakás volt.

24 így aztán fokozatosan terjedt a köztemetők halottasházaiban való ravatalozás, amit 1919-ben általánosan kötelezővé is tettek. A halál elidegenedésének folyamatához nagymértékben hozzájárult a gyógyászat, a közegészségügy rohamos fejlődése is. És itt nemcsak arról volt szó, hogy a dualizmus korában Magyarországon megkétszereződött az orvosok és a gyógyszertárak, s csaknem megtízszereződött a kórházak száma, s hogy mindebből Budapesten működött az orvosok és a kórházak (a férőhelyek) egynegyede, hanem árról is, hogy a nagyvárosi középrétegekben elterjedt a tudomány gyógyító erejébe, az új és új gyógyszerek és terápiák hatásosságába vetett hit. Igaz, a „jobb famíliák" szokáskultúrájához még a századforduló idején is hozzátartozott, hogy szerettük otthon, a család körében hunyja le szemét, de éppen a művelt 1911-1912. 23. Xantus Zoltán, i. m., 80-81. old. 24. Pikier Gyula: Az 1911. évi budapesti lakásszámlálás főbb eredményei. Városi Szemle, 1911.1-2. sz.