Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

VÁROS

morális kérdések iránt, tehát kiábrándultan vagy megvetéssel fordultak el a képmutató burzsoá moráltól. Rendszer és generáció szoros kölcsönhatásban érlelte a válságot és a változásvágyat. A kapitalizmus strukturális és a liberalizmus eszmei és értékválsága természetesen szülte, táplálta az ifjú nemzedék szembefordulását, ámde a liberalizmus válságát éppen az mélyítette el, hogy a burzsoá családból és morálból kiábrándult fiatalok erős antikapitalista kultúrkritikával, nem ritkán szociális társadalomkritikával szembefordultak az apák világával. A generációs lázadás kiterjedt a munka, az életmód és a gondolkodásmód minden ágára, és — nem szólva itt a forradalmi szocialista irányzatokról — az élet teljességét átalakító nagy reformmozgalmakban jutott kifejezésre. Az élet totális reformjába beletartozott a munkásvédelem és a környezetvédelem, a kertvárostervezés és a családtervezés, az egészségügy és az oktatásügy reformja. Beletartozott a nők emancipációja, a férfiuralom megszüntetése, a valláserkölcsi tradíció és a fűző levetése, az egészséges öltözködés és táplálkozás, a test ápolása és szabadsága a fürdőzéstől és a napozástól a szerelemig, vagyis egy türelmesebb nemi erkölcs, és az általános titkos választójog, a lélektan és a büntetőjog re• 63 rormja. Az életmódreform eme teljességigényébe illeszkedett bele az új építészet és lakáskultúra, ez a generációs lázadás találkozott össze a művészek, az építészek útke63. Wolfgang E. Knabbe: Gesellschaftsveränderung durch Lebensreform. Strukturmerkmale einer sozialreformatorischen Bewegung in Deutschland der Industrialisierungsperiode. resésével, újító lázongásával. Der Zeit ihre kunst — der Kunst ihre Freiheit! — a kornak a maga művészetét, a művészetnek a maga szabadságát — fejezte ki e találkozást, az újítási szándékot és a szabadságvágyat, a bécsi Sezession jelmondata. Artem imp andere vitae A historizmustól a modern építészethez vezető negyedszázad, a korszakváltás, egymásba nyúló és egymást átható stílusirányzatokon, stiláris fokozatokon keresztül valósult meg, s egyazon stíluson belül is sokféleség, sok helyi változat tarkáilik. (Alkalmasint ez a kavargó sokszínűség teszi számunkra vonzóvá ma, amikor az ökonómiai vagy a politikai racionalitás uniformizálja, szürkíti környezetünket.) Tény, hogy a „későeklektika" szerkezeti és stiláris megoldásai sokban hasonlítanak a kamasz szecesszióéhoz, aminthogy művészettörténész legyen a talpán az, aki világos határt tud vonni az érett szecesszió és a premodern építészet tér- és formatervezése között. Művelődéstörténeti nézőpontból tehát bizonyos fokig eltekintünk a művészettörténeti kategorizálástól, és azt keressük inkább, mi volt az új és a közös a századfordulón kibontakozó korszakváltásban. A kezdeti szakaszban, amelyet általában art uouveau-nak, JugendstiY-nek, a középeurópai régióban szecesszió-nak neveznek, a külsődleges formai elemek a szembetűnőek. A szecesszió megbontotta a hagyományos történeti stílusok harmóniáját és Göttingen, 1974. — Klaus Vondung: Das wilhelminische Bildungsbürgertum. Göttingen, 1976.