A meg nem épült Budapest - Budapesti Negyed 18-19. (1997. tél – 1998. tavasz)

INTERJÚ - VADAS FERENC „Újjáépíteni vagy újat építeni?"

sorolásszerűen: az Erzsébet-híd pesti hídfőjének déli oldalát, ugyanezen hídfő északi oldalát, az akkor még álló régi városháza helyét, részben a régi piarista épület telkét, tehát nagyjából azt a területet, ahol a Váci utca ma kiszélesedik a Kígyó utca torkolatánál. Lehetőségként számoltak a Feren­ciek terének nyugati, illetve az akkor még Kígyó térnek nevezett későbbi Apponyi térnek a déli oldalával. Meg kell jegyezni, hogy annak idején (még Perczel Dezső belügyminisztersége alatt) a Nemzeti Színházat a Fe­renciek tere nyugati oldalára kívánták építeni, a ferences templommal és bazárral szemben lévő teljes tömb helyérc. Ott lett volna elegendő hely, csak a kisajátítás — pontosabban a terület megszerzése — olyan sokba került volna, amit a pénzügyminiszter nem tudott és nem akart vállalni. A mérnöki hivatal jelentésében ismételten szóba jött a Vörösmarty tér keleti oldala és a Rákóczi ót (akkor még Kerepesi út) torkolatának északi oldala, szemben a régi Nemzeti Színházzal, a Dohány utcáig terjedő elhelyezés­sel. Szóba kerül a híres Orczy-ház helye, tehát a Király utca elejének jobb oldala, valamint az az elhelyezési variáció, amellyel már az 1870-es évek­ben az Operaház létesítése kapcsán számoltak, az Erzsébet tér és a Váci körút (a mai Bajzsy-Zsilinszky út) között a mai parkoló helyén álló háztömb déli, illetve északi része. És maga az Erzsébet tér, pusztán mint elvi le­hetőség. Ezenkívül felmerültek további — térképre nem férő — ötletek, mint az akkor már régóta — és még sokáig — lebontásra szánt Rókus kórház helye. A mérnöki hivatal nem tett mást, mint feltálalt egy étlapot, és többé-kevésbé rangsorolta a lehetőségeket. Dönteni a fővárosnak kel­lett volna, mármint hogy melyiket ajánlja fel a kormánynak, de miután a közgyűlés hosszú halogatás után úgy határozott, hogy egyiket sem, ez az elaborátum is aktualitását vesztette. Hogy került a képbe a Népszínház épülete? Úgy, hogy megürült. A korábbiakban, amikor egyesek — például Jókai Mór — felvetették, hogy az új Nemzeti Színház igenis a régi helyén épül­jön fel, az a lehetőség jutott az eszébe az ideiglenes elhelyezésére, hogy addig a néhány évig a társulat játsszon az Operában. Aztán szóba került a Somossy Orfeum, majd különböző ideiglenes építkezések. A Népszínház társulatának tönkremeneteléből, csődjéből adódott a lehetőség, hogy itt van ez a színházépület, amelyet történetesen Fellner és Helmer tervezett. Költözzön oda ideiglenesen a Nemzeti Színház. Ez meglehetősen nagy botrányt kavart, mert olyan jelentős összegért szerezték meg az épület bér­leti jogát, amely panamát sejtetett. Tehát nem az volt a probléma, hogy éppen ezt az épületet szerezték meg, hanem hogy miként és mennyiért.

Next

/
Thumbnails
Contents