Tömegkultúra a századfordulós Budapesten - Budapesti Negyed 16-17. (1997. nyár-ősz)

IRODALMI TÜKÖR - HELTAI JENŐ Yvette Guilbert

KONTRA. (Visszaszól.) Ot fogják meg, kérem, ő a veszedelmes; én nem bántok senkit. (El.) KONTRANE. Hozzám ne nyúljon senki, azt mondom! Utat! hadd menjek titánná! — Megállj, megfoglak én, nyomodban leszek én, még ha a világ végéig kell is menni utánad! (Elsietve.) HETEDIK JELENET. VOLTAK. KONTRA, KONTRÁNÉ nélkül. MIND. (A kapuig menve, utánnok nevetnek.) Ha, ha, ha! RÉZI. Még ilyet nem láttam! FÁNI. Nézd csak, hogy fut az a kövér asszony, csak úgy repül a fátyol titánná! RÉZI. S az a sovány ember hogy tekintget vissza! LORINCZ. Mert gyáva a pimasz! RÉZI. Maga pedig ma igazán nagy hős volt! LORINCZ. Ugy-e hogy csak megadtam neki? Tudják, úgy forrt bennem valami, hogy ha még egyet szól, hát én székestül keresztül hajítottam volna ezen a kerítésen! FÁNI. No, no, talán csak nem? LORINCZ. Higyje el kérem! FÁNI. Elhiszem, csak nc mondja másodszor. LORINCZ. Én többet rajok se gondolok; látom, hogy mindkettő bolond, hát mi közöm hozzájok? RÉZI. Az már igaz, hogy ritka pár ember! FÁNI. (Ellenkezőoldalra nézve.) De még itt se mindannapit hoznak! MIND.(71 kapuba tódulva újra.) Hol? hol? FÁNI. Ott ni, a pandúr kiséri őket. RÉZI. Az ám, no lányok, ma van elég mulatság! LORINCZ. Kérem csináljunk nekik utat, ki tudja, milyen híresek! RÉZI. Hát „éljent" ne kiáltsunk nekik? LORINCZ. Azt is megtehetjük, mert meglehet, hogy élni szeretnének, de halni kell nekik! NYOLCZADIK JELENET. LISZKA. MRAWCSAK. PANDÚR. (Megjelennek a kapu előtt.) PANDÚR.Ide, ide, itt a városháza!