Tömegkultúra a századfordulós Budapesten - Budapesti Negyed 16-17. (1997. nyár-ősz)

IRODALMI TÜKÖR - HELTAI JENŐ Yvette Guilbert

MIKLÓS. (Be akar menni a jegyzői leikbe/, ele e/z ajtó zárva van.) Hisz ez be van zárva! ÁBRIS. Bizonyosan nincsenek itthon. MIKLÓS. (A kisbírót nógatva.) Hé! álomszuszék! hol van a bíró vagy a jegyző? PÉTER. (Álmosan.) A földön. MIKLÓS. Miféle földön. PÉTER. Hát a búzaföldön. MIKLÓS. Mikor jönnek haza? PÉTER. Majd ha feljön a vacsoracsillag. MIKLÓS. No, tisztelem az ilyen elöljáróságot! PÉTER. Köszönöm alázatosan, — majd tudtokra adom! (Továbbalszik.) ABRIS. Tudtam én azt, mondtam is; de nem hitted! — Gyere, menjünk a kávéházba. MIKLÓS. Nem megyek, bevárom őket, tudni akarom, hogy itt van-e? volt-e már itt? vagy még csak ezután jön? ÁBRIS. Ahogy akarod! — Üljünk le, és beszélgessünk. (Leülnek a korcsmaház melletti padra.) Gsak azt nem értem, pajtás, hogy mi köt téged anynyira ahhoz a leányhoz? MIKLÓS. Semmi, csak az, hogy szeretem! S hiába verem falba a fejemet, hiába szidom az istent, embereket, hogy ilyen bolond lettem, — nem ér semmit, mindig csak oda jutok, hogy szeretem, — szeretem, s punktum! ÁBRIS. Bizony pedig nem érdemes reá! MIKLÓS. Miért? ÁBRIS. Mert a kit egyszer a törvény elítél, az bűnös, az hiába mondja, hogy ártatlan; bolond, a ki hiszi, mert végre is a törvény törvény, s a bíró tudja, hogy mit csinál. MIKLÓS. Dehogy tudja, pajtás! hisz engem is elítéltek pedig én már csak ártatlan vagyok. ÁBRIS. Elitéltek? miért? MIKLÓS. Mert mikor láttam, hogy azt a boldogtalan leányt végképen el akarják veszteni, — megesett a szivem, s védelmére keltem! ÁBRIS. Azt tetted bolondul. MIKLÓS. Haj pajtás, a szerelmes ember sokszor megbolondul — Elég az hozzá, hogy a mint védelmeztem, hát anyám, meg az a hires Kontra engem is gyanúba ejtettek s ránk esküdtek, hogy együtt sikkasztottuk el a pénzt és a smukkot. ÁBRIS. Ejnye! MIKLÓS. No, hanem aztán én is előálltam! (Dicsekedőhangon.) Tudod, pajtás, hat ember fogott meg, hatezifra papagály, hisz ismered őket! (Feláll