Tömegkultúra a századfordulós Budapesten - Budapesti Negyed 16-17. (1997. nyár-ősz)

IRODALMI TÜKÖR - HELTAI JENŐ Yvette Guilbert

MÁSODIK JELENET KONTRÁNÉ (a középajtón, mintegy 50 éves asszony, pongyolában). KONTRÁNÉ. Úgy? — no lám! meg utóbb kisül, hogy szeretik egymást. MIKLÓS. Ki biz a! KONTRÁNÉ. Micsoda? MIKLÓS. A mit anyám mondott. KONTRÁNÉ. Hogy te ezt a leányt... MIKLÓS. Hogy én ezt a leány... KONTRÁNÉ. Szereted...? MIKLÓS. Szeretem! — KONTRÁNÉ. Elment az eszed? MIKLÓS. Dehogy ment! KONTRÁNÉ. Már pedig ilyen bolond beszédre okos ember a szemedbe nevet. MIKLÓS. Hadd nevessen! KONTRÁNÉ. Te, fíu! ne feleselj, mert ha fel találok lobbanni, forró lesz lábad alatt a deszka. MIKLÓS. Sohse lobogjon azért édes anyám! KONTRÁNÉ. Nem is akarok, mert ha van benned egy garas ára becsület, meg egy fikareznyi ész, hát holmi cselédfélével nem űzöl komédiát. MIKLÓS. Nem is komédia ez! KONTRÁNÉ. Hát ugyan mi? MIKLÓS. Komoly szándék! KONTRÁNÉ. Komoly? (Uszkáréi rival.) Vidd be azt a kávét! LISZKA. Igen is! (Beviszi.) KONTRÁNÉ. Te, Miklós, — tudod, hogy én sokat elnézek, de ezt már nem nézhetem. — Nem szégyenled magad? te, egy pesti mészárosmester, ilyen derék, szép férfi, egy jöttment cseléddel akarsz szövetkezni? Hiszen fiam, akármelyik „Hausherr" szívesen ide adja a lányát, csak egy kicsit vesd utána magad! MIKLÓS. De nem vetem, mert nekem nem kell se a „Hausherr", se a lánya. KONTRÁNÉ. (Nagy dühvel.) De azt a hetvenkedő falusi betyár lelkedet, engem ugyan csúffá nem teszel! MIKLÓS. (Csúffá tette már anyám magát akkor, mikor ehhez a flasztertretterhez ment feleségül. — KONTRÁNÉ. Megint a szememre hányod? MIKLÓS. Megint! S aztán tovább nem várok, adja ki az apait, és ne törődjék velem!