Tömegkultúra a századfordulós Budapesten - Budapesti Negyed 16-17. (1997. nyár-ősz)

A VÁSÁRLÁS ÉS A SZÓRAKOZÁS INTÉZMÉNYEI - CSÁSZTVAY TÜNDE A Hét bagoly esete a magyar irodalomban

ti olvasóit. Új elképzeléseik megvalósítását az időközben megszűnt Képes Világ szerkesztőjétől, Kiss Józseftől remélték. S e várakozásukban nem is csalódtak. Az írók anyagi gondjai A magyar írók mind szorítóbb anyagi kiszolgáltatottságának kérdése — jóllehet már az 1870-es évek derekán is többször esett szó róla — az 1880-as évtized elején kirobbant hírlapi ponyvavita nyomán került a nyilvánosság elé. A vita nyitányául Jókai Mór írása szolgált, melyet saját lapja, a Hon közölt 1880 húsvétján. „Hasztalan minden lamentátió! Terheink nagyok, panaszunk sok; de azért minden új életre van ébresztve mi nálunk, s aki él, az megél... Csak mi múlunk el lassan, de észrevehctőleg: jámbor magyar regényírók. Csak ránk nézve magasság a mult, és mélység a jelen" — így indul Jókai bombasztikusán fogalmazott panaszáradata. Ezt követően pontokba szedve sorolja a magyar szépirodalmat emésztő bajokat. Mivel meg kell élni, a regényírók inkább naponta fizetett hírlapi vezércikkeket, politikai pamfleteket írnak, esetleg — ha a külföldi fordítások mellett marad még hely — a feneketlen gyomrú tárcarovatok számára gyártanak írásokat. „A hány regényírónk van, az mind hírlapot szerkeszt... Annak mindennap vezércikk kell... Már pedig pipázni és furulyázni egyszerre nem lehet. Ha én egy vezérczikket megírok, három napig nem tudok a regényíráshoz felmelegedni."

4 3. Jókai Mór: Hát mi feltámadunk-e még? h Hon (regg.), 1880. március 28.77. sz. 1. old. 4. UO. Igaz, teszi hozzá Jókai, a regényeket, ha egyáltalán megíródnának, amúgy sem venné meg egyetlen kiadó sem. „Hát aztán hogyan kívánhatja valaki a kiadótól, hogy még honoráriumot is fizessen az eredeti regényírónak, mikor a leghíresebb angol és franczia írók müveit elkaparinthatja ingyen? S aztán az olvasó közönségtől, hogy mikor Ouida, Daudet Alfonz, Zola regényeit fele áron megkaphatja, akkor dupla árt adjon a magyar irók müveiért."

5 Az idegen nyelvből fordított korabeli bestsellerek s még nagyobb számban kiadott zugkiadványok lelket mételyező hatásának vérbő szemléltetése után a magyar írók megmentésének egyedüli kézenfekvő megoldásaként a következőt ajánlja Jókai. „Legelső módszere ennek az irói tulajdonjogról szóló törvényjavaslat; mely a fordítási jogot is a szerző engedélyéhez fogja kötni... Majd ha a külföldi regényírók munkáit nem lehet ingyen elvenni akárkinek, hanem meg kell velük egyezni (s azok az urak nem olcsók) akkor cz a tömérdek hírlapkiadó kénytelen lesz mosolygós arezot csinálni arra, a ki titokban magyar regényírásra vesztegeti idejét. Vagyunk még elegen: csakhogy elvagyunk rejtőzve."

6 Jókai cikke nagy vihart kavart — azzal, hogy összeállította a magyar írók sérelmeinek kivonatolt listáját, és mindezt ő, az írófejedelem tette, elegendő volt ahhoz, hogy egy teljes esztendőnél is tovább tartó vita induljon a kérdésben. Pedig Jókai csak azt deklarálta, ami mindenki számára eddig is tudott volt, ami szinte benne volt a 5. UO. L UO.