Tömegkultúra a századfordulós Budapesten - Budapesti Negyed 16-17. (1997. nyár-ősz)

AZ OPERETT - HANÁK PÉTER A bécsi és a budapesti operett kultúrtörténeti helye

pest művészetét, zenei kultúráját. A korhangulathoz alkalmazkodnia kellett az operettnek is. A megújulás jelei feltűntek századunk első éveiben. Strauss halála után főleg Fali Leó korszerűsített darabjai lettek népszerűek, és a pesti Huszka Jenő Bob /ierceg-e hódította meg mindkét főváros közönségét. A Nagyváradi Napló fiatal publicistája ezzel kapcsolatban hívta fél a figyelmet arra, hogy nem valaminő „édes naiv és bolondos" játékról van szó. „Az operett voltaképpen a legkomolyabb színpadi műfaj, a legszebb és legszabadabb, mellyel királyokat üthetünk veszedelem nélkül nyakon, s mely tartalmas, ötletes, újítani vágyó lelkekben születve, többet rombolhat e korhadt világból... öt parlamenti obstrukciónál... Ami ugyan nem volt nagy kunszt akkoriban, de azért Ady Endre értelmiségi sznobizmustól mentesen mutatott rá az operett közvéleményformáló hatásának egyik rejtett, többnyire jól elrejtett vonására. Ady kollégája és költőtársa, Juhász Gyula is észrevette, hogy az európai operett eltolódott az Osztrák-Magyar Monarchia felé, és lassan, de biztosan eljön Magyarországra. Azzal érvelt, hogy a dráma még nem találta meg új formáját, nem felel meg az újság és a mozi által támasztott követelményeknek. Az operett mozgékony történet, sok könnyű lírával és muzsikával, sok dekorációval és egy kevés komolysággal. Ez az, amit a közönség kíván, különösen Kelet-Közép-Európában, amely még nem elég érett Ibsenre és Hauptmannra.

32 31. Vezér Erzséber: Ady Endre publicisztika írásai. I. k. Budapest, 1977.414. old. 32. Juhász Gyula: Az operett. Hogyvárod, 1909. július 1. Az operett „ezüstkorának" reprezentatív alakja, Lehár Ferenc, az Osztrák-Magyar Monarchia „Habsburg-nemzetiségű" állampolgára. A család Csehországból származott, elnémetesedett cseh parasztoktól, kézművesektől. Apja zenész volt, katonazenekar karmestere, családjával bejárta az egész Monarchiát, szülőhelyétől, Komáromtól Kolozsvárig, Prágától Szarajevóig. Ezeket a regimenttel együtt vándorló gyerekeket nevezték el a katonai hátizsákról „turnistereknek". Zenei tehetsége korán kibontakozván, a fiatal Lehár a prágai konzervatóriumban tanult, ott Dvorak nagy tisztelője lett. Hegedűsnek készült, de hamarosan apja nyomdokába lépett, 12 évig 33 karmesterkedett a hadseregben. A hosszú idő sok tapasztalattal és előnnyel járt. Ez a Monarchia-szerte népszerű intézmény ugyancsak integratív szerepet töltött be. A katonakarmesternek ismernie kellett minden műfajt, a bécsi újdonságokat, a helyi folklórt, a tömegkultúra ízlésváltozásait. Ez az iskola elősegítette Lehár felívelő karrierjét. Jól választott tehát a Theater an der Wien magyar származású igazgatója, Karczag Vilmos, aki valamelyest ismerte Lehár korai kompozícióit, amikor őt kérte fel egy ötletesen megírt librettó megzenésítésére. A szövegszerzők nem voltak teljesen eredetiek: szorgos kutatásaik során bukkantak rá egy porosodó kéziratra, a L'Attaché-xz. A szövegkönyvet kissé leporolták, a történetet felrázták, csalogatóbb nőnemű címmel látták el és — ami fontos — egy balkáni kisállamba, Pontevedróba 33. Grun, Kulturgeschichte, 333-341. old. — Ernst Decsey: Franz Lehár. Wien, 1924. — Franz Hadamowsky—Heinz Otte: Die Wiener Operette. Wien, 1947.