Tömegkultúra a századfordulós Budapesten - Budapesti Negyed 16-17. (1997. nyár-ősz)

A VÁSÁRLÁS ÉS A SZÓRAKOZÁS INTÉZMÉNYEI - GYÁNI GÁBOR Középosztályi fogyasztási kultúra és az áruház

blúzvarrónője. Ezeknek összeműködésébői kerül ki a pesti asszony gardcróbja." Ám amikor mindezek dacára végre megérlelődtek egy nagyvárosi, kifejezetten az igényes polgári fogyasztók igényeire szabott nagyáruház létesítésének a feltételei, tehát néhány évvel a háború előtt, azon nyomban kedvezőtlenre fordult a gazdaság s vele a vásárlóképes közönség életnívója. A háborús évek, majd az összeomlás és természetesen az ezt követő évek tömegnyomora egyaránt blokkolta a luxus ilyesfajta demokratizálódási folyamatát. A középosztályi vásárlókört megritkító dekonjunktúra sodorta válságba a Párisit is, melynek tulajdonosa, Goldberger le is mondott az intézmény áruházi működtetéséről. így tett szert a Párisi a két háború között a legoly • 30 csóbb áruház kétes hírnevére. A később létesülő áruházak is szembekerültek ezzel a dilemmával. Az 1921-ben nyíló Magyar Divatcsarnok kezdettől azt az üzletpolitikát ambicionálta, melyre a Párisi menetközben vett kényszerű irányt. Nem kell tehát csodálkozni rajta, hogy a Népszava szinte dicshimnuszt zengett róla mint a kisemberek áruházáról. „Valóságos meglepetés az áruház Új osztálya, a 'kis ár' osztály, amely külön kis áruház az áruházban. Azokat a cikkeket, a melyeket itt árusítanak, tízezerszámra gyártatta le az áruház, hogy minél olcsóbban adhassa. A 'kis ár' osztályon csak három ártípus van: 22, 44 és 88 fillér... Kétségkívül ez az osztály lesz az áruház legnépszerűbb része, mert filléres áruival a legkorszerűbb." A 29. Pásztor Mihály: Az eladósodott Budapest. Bp., é. n. 128., 130., 132., 133. old. 30. Szilágyi István: i. m, 247. old. városi tömegfogyasztók véleményének adva hangot az újságíró kijelenti: a Magyar Divatcsarnok „egy darab élet az igényesség útján, amelyen mindig előre igyekszünk, de amelyre csak filléreink vannak" Az utóbbi példa jól mutatja, hogy a tömegfogyasztás budapesti térhódítása jószerivel nem a középosztály szintjén, hanem az alatt zajlott. Aminek nem mellőzhető oka, hogy maga a középosztály, annak tekintélyes része került átmenetileg vagy tartósan olyan identitásvesztéssel is járó helyzetbe, hogy le kellett mondania bizonyos fogyasztói igények kielégítéséről. Erre a helyzetre érzett rá a valóban nagyáruházként ható, középosztályi intézménynek számító ( Corvin is, amikor berendezte olcsó áruosztályát: de azért itt egyetlen cikknek az ára sem volt egy pengő i 32 alatt. A fizetőképes kereslet szűkössége időnként olyan méreteket öltött, főleg a háborút közvetlenül követő néhány évben, hogy újból feléledtek az alkudozás hagyományai. Ilyen körülmények között az áruház a maga fix áraival civilizációs missziót teljesített. A Corvinról írták a Tolnai Világlap/d-ban, hogy neveli a vásárlókat, mert „csak fixárakat ismer és minden alku ki van zárva a falai között... el kell ismernünk, hogy már ez az elhatározás is előrelátó fontos cselekedet volt". Mivel: „Az alku a régi időkből fennmaradt és a háború következtében újból erőre kapott szokása (ma már) természetesen tűrhetetlen." 31. Népszava, 1934. november 24. 32. Magyar Élet Képeskönyve, 1928. 33. Corvin Áruház. Tolnai Világlapja, 1933. december 13-20.