Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)

KÉPÍRÓK VILÁGA - SÁNDOR TIBOR-KlNCSES KÁROLY Fotó/város/történet. Híres fényképészek a városról

felállított kőfaragó műhelyben a Feszler Leó szobormintái alapján folyó munkálatokat. A nagyobbik medencetányér száztonnás kövének a budakalászi kőfejtőből Pestre juttatására különleges kocsit kellett gyártani. Útjáról a lapok naponta adtak ki kommünikéket. Sokan attól tartottak, hogy a Margit-híd nem bírja majd ki a szokatlan terhelést, de aztán a tízmázsás tengelyeken haladó szekér minden akadályon szerencsésen túljutott, és felpántlikázva, felbokrétázva, diadalmenetben érkezett meg a térre. A kút köröndje idővel kedvelt találkahellyé vált, ezüstös vízpermettel borított kőalakjai a századelőn irodalmi motívummá nemesedtek, de azért egy-egy éjjel az is megesett, hogy a Soroksári út felől felhajtott ökröknek szolgált itatóul a díszes medence. Az ország négy nagy folyóját jelképező szoborfigurákat telente szalmába, „dcszkapaplanba" csomagolták. A háborús hátországban, úgy tűnik, a víz is hadiszükségleti cikk lett, vezetékei a többi pesti szökőkúthoz hasonlóan 1917-től nyolc éven át elzárva rozsdásodtak. Időről időre tervek születtek a tér átrendezése, és ennek kapcsán a református templom mellett a szökőkút áthelyezésére is. Végül 1949 nyarán szállították a Közraktárak területére az ostrom alatt erősen megrongálódott kőfaragványokat. A Győry Dezső által újrafaragott változat 1959 óta az Erzsébet teret díszíti. Az útkereszteződéssé sivárosodott Kálvin tér 9-es számú házának, az egykori Két Oroszlán fogadó udvarának rejtett éke maradt azonban sokáig az egyik eredeti kútszobor, mely csaknem épségben vészelte át a hadak és a városrendezés támadásait. Legújabban szabadtéri színház verte fel itt tanyáját, a termetes nőalak zavarta a nyáresti műélvezetet, így hát Száva istennőjét — becsületükre legyen mondva, szépen megtisztogatva — arrébb helyezték, mintegy a színpad melletti oldalpáholyba ültették. Kérdezhetnénk: mit keres a legismertebb és legjobban kereső felvidéki fényképész a fővárosban? Tudjuk, id. Divald Károlynak és fiainak, ifjabb Károlynak, Adolfnak és Lajosnakjólmenőfényképészeti műtermeik, fény nyomdáik voltak Eperjesen, Bárfán, Tátrafüreden és szerte Szepes ?negyében. Kicsi lett nekik a 'Tátraalja? Üzleti megfontolások vagy csak a kalandvágy mozdította ki Divald Károlyt és legidősebb fiát a biztos helyről, hogy fotóműtermeket, sokszorosító üzemeket hozzanak létre Budapesten? Es ha már kérdés, legyen még egy. Hogyan tudott olyan nagyon szép, fontos és jellemző városképeket készíteni ez a két messzirőljött atyafi? Milyen vágyott állapota lenne a magyar fotótörténeti kutatásnak, ha már minden adat, tény, összefüggés feltárásra került volna, s alapkutatások helyett ilyen kérdésekkel szöszölhetnénk/