Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)
KÉPVARÁZS - KOLTA MAGDOLNA Képmutogatók Pest-Budán
kóival..." A klasszikus körkép-rotundákban a világos utcáról egy elsötétített előcsarnokba kellett belépni, majd egy hoszszan kanyargó sötét folyosón végigtapogatózni. Mire a néző teljesen elszokott a külső valóságtól, szeme hozzáedződött a sötétséghez, hirtelen egy pavilonban találta magát, s egy emelvényről távoli tájat pillanthatott meg, amely teljesen körbevette. A látvány egyetlen pillantással átfoghatatlan volt, lévén a kép szélesebb, mint a szem látószöge, ez pedig arra késztette a nézőt, hogy egész testével kövesse pillantása irányát. A sötét folyosóról a fényesen kivilágított illuzórikus valóságba jutó néző összezavart érzékelését pontosan örökíti meg a lelkendező kritikus: „sötét lépcsőházban haladunk felfelé. Úgy látszik, lakóházban vagyunk. Igen, a budai városbíró házában. Most félrelebbentünk egy függönyt és egy verandaszerű helyen találjuk magunkat, ahonnan pompás kilátás nyílik... A régi Buda terül el előttünk. Szűk, kanyargós utca vezet oldalt a bécsi kapu felé... Egy öreg bég... merengve néz le a völgybe. Talán azt a kis lovascsapatot nézi, amely tarka gomolyagban kaptat fel az Albrecht úton... Messze tágra nyílik a táj... Túl a Dunán Pest városa látszik... Milyen icipici, milyen egyszerű... De azért ez a rész is fényes, mert az aranysugarakat kéveszámra ontja rá az estre hajló nap." 5) Külön „csinos pavilont" építettek az okuloszkópnak, vagyis egy camera obseurának, amely „a külvilág képeit hagyja egy asztalon szemlélhetni". „Olyan camera obscura-féle... Az ember bejut egy sötét helyiségbe, amelynek a közepét egy nagy kerek megvilágított asztal foglalja el. Ezen az asztalon színes fotografikus képeken látható az egész környék, minden házával, fájával, minden alakjával. Az emberek, akiknek az arcvonásuk is pontosan látható, járnak-kelnek, és az eleven mozgó kép híven visszaadja minden mozdulatukat. S persze ez az érdekes kép minden pillanatban változik, ahogy künn az emberek összekeverednek." Nem véletlenül vették elő népszórakoztató eszközül a századfordulón ezt az ősi, már a középkorban is ismert eszközt, a camera obseuráx.. A jelenséget, vagyis hogy ha egy elsötétített szobában apró lyukat vágunk a falba, a szemben lévő falon fordított állásban megjelenik a külvilág kicsinyített képe, már az ókorban megfigyelték, majd az eszköz a reneszánszban élte első virágkorát. A kezdetben szobaméretű camera obseura, amibe be kellett lépnie a jelenség megfigyelőjének, egyre kisebb lett, s a rajzolók, festők mindennapi segédeszközként használták. A 19. század elején a városi polgárokat szórakoztató nyilvános camera obseurák működtek tornyokban, pavilonokban (pl. az Edinburgh-i kastélyban, a Párma melletti Castello Fontanellóban, vagy épp Egerben, ahol Hell Miksa 1770-es években épített camera obseurája ma is megtekinthető). Ezek a panoráma-képekhez hasonló szerepet játszottak, a városok lakóinak saját világukról adtak a hétköznapi tapasztalattól eltérő képélményt. A századvégen 58. Ős-Budavári Híradó, 1897. július 1.1-2. old. 6i. Millenniumi Lapok, 1896. március 1.11. old. Idézi: Varga 59. Ős-Budavára, 1896. május 25.2-3. old. Katalin (szerk.): /'. m. 30. old. 60. Az ezredéves országos kiállítás képes útmutatója. Bp., 1896.
