Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)
KÉPVARÁZS - KOLTA MAGDOLNA Képmutogatók Pest-Budán
„A nézőnek alkalmazkodnia kellett a gépkorszak ritmusához. " Mutoszkóp USA, 1895. aztán az a tulajdonsága tette ismét érdekessé, hogy az asztalra vetített külvilág „élt": az emberek mozgását, a külső nyüzsgést pontosan közvetítette a nézőnek. Azaz egy élelmes vállalkozó felfedezte és szórakozásként prezentálta az ekkor felbukkanó mozi párdarabját és előképét. A Műcsarnok régi palotájában (Andrássy út 69.) aplastkont hirdetik, ezt a „páratlan látványosságot", ahol látható „a sixtini madonna, Erzsébet királyné Deák ravatalánál, kihallgatáson a pápánál stb., mulattató tükrök, csuda panoráma, a kalifa tündér62 kertje. Belépti díj 50 kr." A Corvin téren lévő bécsi kapu egyik tornyában pedig scioptikonnzk nevezett bűvös lámpát állítottak fel, amely két vetített kép egymásba játszásával egy harmadikat eredményezett. Mintha mindez a csuda látványosság felvezető körítése lenne a kor igazi szenzációjának, az „élőfényképnek". A kinematoskop, amit cinematoscopnak vagy kinetoszkópnak is emlegetnek, „Edison legújabb szenzációs találmánya". A vetítéseket egy fából épült, zsindellyel fedett, 50 négyzetméter alapterületű, Alpár Ignác tervezte pavilonban rendezték. A fogadtatás nem véletlenül eufórikus, hiszen először mozdult meg a kép a vetítővásznon: „A Szent György téren sétálónak már messze szemébe tűnik ez a színes villamos körtékből összeállított felírás: cinematoscop... A kinematoszkóp a modern technika egyik legérdekesebb, legszenzációsabb találmánya. Valósággal megdöbbenti az embert 62. Millenniumi Újság, 1896. október 20. 63. Gelléri Mór: Az ezredéves országos kiállítás kalauza hivatalos adatok alapján. Bp., 1896.290-292. old.