Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)

„LEGYEN IRGALMAS, FÉNYKÉPÉSZ ÚR” - MÉLIUSZ JÓZSEF SOBRI JÓSKA kihívó képe egy ócska fotográfián

Hogyha halállágerbc zártak, nem jár Neked a szülőföld joga? Még csak meghótt szegények sem emlékeznek Reád a föld alatt. Rög alatt a pálma. Szavaidtól feledhetetlen újságlapok is felejtés lakatja alá altatva. Fölkapja fejét egy-két mutatóba maradt régi irkász. Talán-író. Az irodalom vaja után maradtan a köpülőben disznyót hizlalni. Meg kopasz csontvázként az öreg Grósz zsidó. Akit mégis elvittek a fenék. Minthogy az áldott méhű Szabina Demeterhez pártolt. A lázadáshoz. No meg immár örök álmot alvó botrányaid. Emlékezetes inas inas-káromkodásaid. A köddel-nappal szertefoszlottak. Bevert ablakok. Bevert szalontükrök csörömpölése. Felborított szerkesztőségi íróasztal. Falhoz vágott kalamáris. Luthernek még a megcélzott ördög se rótta fel. Nem voltál Te Luther. De az írás Huttenje igenis. Bocskay büszke lett volna rád. „Hit és lelkiismeret szabadsága." Ezt olvastam mostanság a genfi emlékművön. Szakállas-nagybajszú Bocskay szemévei-szájával éppen egy vonalban. Domború rézbetűkkel deákul felírva. Fene dühös veszekedéseid. Ki is tudná még: milyen is volt akkoriban egy dühös író. Mai európai szóval „nonkonformista". Manipulálhatatlan.Egy Sobri Jóska a literatúrában. A megzabolázhatatlan. Istentelen. Az voltál-maradtál.