Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)

„LEGYEN IRGALMAS, FÉNYKÉPÉSZ ÚR” - MÉLIUSZ JÓZSEF SOBRI JÓSKA kihívó képe egy ócska fotográfián

cseh — szerb — horvát — román és magyar. Csak „kozmopolita gané" nem volt az az avantgárdé. Afféle „zsidó dolog" sem. Hanem emberarcú internacionalizmus. Emberségként többszörösen akasztottan. Kötélen himbálózva is. Egy régi fotográfiát nézek éppen. A hajdan volt Kossuth Lajos utcai szerkesztőség-lakószoba. A járdával s földdel egyszinten. Előszobájában lábas pléhmosdó. Klozett udvaron. Festett bútor. A Korunk szerkesztősége volt az. A fotón s annak is közepén Gaál Gábor. Szerette a fényképezkedést. A látás és láttatás e műfaját mindig is komolyan vette. Akárcsak az irodalmat. Mint önmagát is. Vagy hiú volt tán? A harmincas évek legeleje az. A láttató dokumentum korszaka. Valóságirodalom. Valóságkép. Valóságfotó. Egy zendülés. Gaál Gábor középen. Körülötte mi. A régi kolozsvári csempekályhának támaszkodva. Öregvirágos kemencecsempék. Te, Szilágyi András. Korvin Sándor. Méliusz. Fiatalok voltunk. Arcod majd hogy ki nem csattan a hegyi egészségtől. Korvin már e képen is milyen okos képű. Amilyen valóban volt. Méliusz elmálézón elmélázó.