Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)
„LEGYEN IRGALMAS, FÉNYKÉPÉSZ ÚR” - KRÚDY GYULA Női arckép a kisvárosban
napra. A bálteremben a tánczene hangjaira gyönyörűen repülnek a párok, de manapság már mindenféle új táncok járják, amelyeket hasonlítani sem lehet a szép valcerhez vagy a pompás mazurhoz. Miért kívánkoznék tehát a báli termekbe? Szindbád hallgatagon fürkészte Lenke arcát. Szemét, haját, fehér nyakát lassan végignézte, és formás kis félcipőjén megpihent a tekintete, míg az asszony csöndesen a szoknyája alá húzta a lábát. Aztán a zöldköves gyűrűbe nézett Lenke, mint egy szembe, és sóhajtó, halk hangon rebegte: — Bizonyisten, nagyon boldog vagyok. Szindbád felemelkedett, és a kezét nyújtotta az asszonynak. — Már elmegy? Nem várja meg az uramat? Szindbád az asszony kezét lágyan megcirógatta. •— Hiszen én csak a maga kedvéért jöttem ide. A leveléből, amelyet írt a születésnapomra, azt következtettem, hogy el akar mondani valamit... Nos, eljöttem, és most már tudom, hogy mi történt tíz év alatt. Mindenesetre jobban járt, mintha esetleg hozzám jött volna feleségül. Én másképpen szeretem az életet. Egy nagy nyárfa hangjai nem mindig elégítenek ki, és az álmodozást és elmerengést is csak módjával szeretem... — Tehát elmegy?... Pedig... — Nos? — Semmi. Csak azt hittem, hogy az uramra is kíváncsi lesz... Vagy talán mond valamit, ami megnyugtat, megvigasztal, mielőtt végképpen elmenne, hogy többé sohasem lássam. Valamikor nagyon hittem önnek, és a hangjában volt valami, ami lecsillapított, és boldoggá tett, ha szomorú voltam. Szindbád lassan simogatta az asszony tenyerét, amely forró volt és száraz... — Hát hogy vagyunk azzal a mély alvással? Lenke lehajtotta a fejét. -— Kanálszámra szedem az orvosságot, hogy aludni tudjak. De a többi mind igaz, amit mondtam. — És a színházak, bálok, szép ruhák és tündöklő ékszerek?... — Egy gyűrűm van. Ez a zöld. Talán azért szeretem olyan nagyon, mert egyetlen. És vajon kinek a kedvéért öltöznék itt divatosan, szépen? Az egész városban nincsen egyetlen valamire való férfi sem, akivel szóba állhatnék. Nekem művészek, írók és nevezetes férfiak udvaroltak egykor — hisz tudja... — Bálkirálynő volt a művészek bálján. Az asszonynak kipirosodott a homloka, és a szeme furcsán megcsillant. Hirtelen leereszkedett a székre, és bánatosan mondta:
