Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)

„LEGYEN IRGALMAS, FÉNYKÉPÉSZ ÚR” - KRÚDY GYULA Női arckép a kisvárosban

A körorvos a város végen lakott, egy furcsa kis utcában, amelynek az egyik oldalán bokrokkal, fákkal benőtt mély árok húzódott. Kertek és tavaszi pompában virágzó gyümölcsfák. A cseresznyefák és a szilvafák csodálatos köntösben álltak a kertekben, a szél meghintázta a virágos gallyakat, amelyeken bizonyára fehér kis tündérleányok foglaltak helyet ez időben. Piros kerítés mögött, egy nagy nyárfa szomszédságában zöldfedelű ház állott, kívül az orvos fekete-fehér táblája: Szindbád csöndesen meghúzta a csengő fogóját, és valahol gyorsan pattogva — mint csöndes tó vizén a tavaszi zápor — szólalt meg egy kis csengő. Egy fehér, göndörfarkú kis kutya szaladt elsőnek az ajtóhoz. Barátságosan, vidáman nevetett a látogatóra, és kétszer felugrott a földről. Azután egy csizmás, lompos, vörös, szeplős legény bandukolt elő, és tempósan megfordította a kulcsot a zárban. — Az orvos úr? — Most nincs itthon, de nemsokára hazajön. Tessék megvárni. Szindbád fellélegzett. így gondolta, így tervezte: az orvos nem lesz otthon, és ő beszélhet az asszonnyal. A kerti kavics ropogott a lába alatt, rend és tisztaság mindenfelé. A nagy nyárfa alatt támlás pad, előtte földbeásott asztal, mint a regényekben. Az üvegajtó rézkilincse fénylett, és az ablakokban rózsaszínű meg fehér csipkefüggönyök látszottak. Csöndesen mentei a ház előtt, az ablakok előtt, és valahol egy ablakon (inkább érezte csak, mint látta) megmozdult a csipkefüggöny. A várószobában egy nagy, gömbölyű arcú óra ketyegett a falon, a hosszúlábú fekete mutatók kifent bajuszhoz hasonlítottak, és Szindbád csöndcsen leült a sarokba. — Férjemet keresi? — mondta egy kellemes, mély hang egy függöny mögül. Egy szőnyegajtó nyílott meg, és Szindbád előtt japán pongyolában, fehér kezén egy zöldköves gyűrűvel, simán, koszorúba font hajjal Lenke állott. — A férjemet? •— kérdezte még egyszer, és csöndesen clhalaványodva, közelebb lépett. A zöldköves gyűrű, mint egy csillag, mind közelebb jött Szindbádhoz, és a férfi csak ült, és csöndesen, összeszorított ajakkal nézte a megzavarodott asszonyt. Még mindig nem szólt, pedig az asszony már előtte állott, olyan közel, hogy púderezett arcán a frissen odacsapott rizspornak a körvonalai is meglátszottak, valamint a szeme szögletében a hervadás hajszálvékonyságú vonalkái. — Furcsa... ön olyan ismerős, uram — mormogta Lenke. A férfi ekkor fölállott, és a fejével bólintott. — Igen, én vagyok: Szindbád, akit ön várt, asszonyom.