Budapest, a kávéváros - Budapesti Negyed 12-13. (1996. nyár-ősz)

A KÁVÉHÁZ MINT „AKARAT ÉS KÉPZET" - SÁNTA GÁBOR „Vigasztal, ápol és eltakar"

Ez az általános szokás aztán, Molnár Ferenc szerint, óriási ellenőrző hatással van a hazai sajtóra. Magyarországon nincs hosszú élete a csalásnak, „a kávéházi népet nem lehet sokáig bolonddá tartani. Valami nagy józanság, jólértesültség, beavatottság jár nyomában ennek az egyébként rút életnek, ami nagyon elkel éppen Budapesten. (...) Ez sehol a világon nincs. És a közéletnek ez az intenzivitása, a dolgok nyilvános megvitatásának ez a nagy és egyre nagyobbodó lehetősége az egyetlen mentsége a kávéházi életnek a gondolkodó szemében." Ezért azonban mérhetetlen árat fizet a társadalom: a magánéletet áldozza fel. Molnár Ferenc szerint azonban mindezt eredendően nem saját jószántából teszi az emberek többsége, a szegényedő középosztály. A kávéházba járás szokását, Kóbor Tamáshoz hasonlóan, ő is szociális problémákkal magyarázza. „Ennek a szegénység az oka, mint minden rossznak nálunk. Drága a tisztességes lakás, a jó bútor, a kedélyes otthon, s ezzel szemben fűtött márványpalotában lehet ülni húsz krajcárért egész délután az asszonnyal, sőt a gyerekekkel is. Ebből a szempontból a hajléktalanok menhelye a burzsoázia számára, amely, mivel az angol bőrfotelben ülni jó, de ezzel szemben az angol bőrfotel kétszáz koronába kerül, inkább elmegy az új kávéházakba, amelyek már teljes klubkényelemmel vannak berendezve, amire ezen a széles nagyvilágon sehol sincs példa." Nem kizárt, hogy az ilyen és ehhez hasonló gondolatok heves hangoztatásával idegenítette el magától kortársait a későbbiek!4. Tarján Vilmos: /. m. 37. p. ben Molnár Ferenc. Nem volt egyedül. Szókimondása miatt Kóbor Tamást „savanyúnak", „fanyarnak" nevezték ismerősei. Kettejük között sok a hasonlóság. Molnár az előbbiekkel ugyanazt állította, amit korábban Kóbor Tamás, aki szerint „az otthon nem alkalmas arra, hogy a társasági szükségletet kielégítse. Ott csak a legbizalmasabb rokonokat és jóbarátokat lehet fogadni, az ismerősök nagy seregének befogadására szűk és szegény. Mert ama mutatós szalon mellett meglehetősen szegényes ebédlő van, és túlságosan sokba kerülne a vendégek megvendégelése. A legkényelmesebb és legolcsóbb érintkezési forma tehát a kávéházi uzsonna."(Kóbor VI.) A lakásgondok és a kávéház reneszánsza közötti összefüggések a század első évtizedeire már olyannyira nyilvánvalóvá váltak, hogy a Tolnai Új Világlexikona szócikkében, 1927-ben már magától értetődő dologként olvasható, hogy „a kávéház valóságos otthonpótlóvá lett, aminek van jó, de van rossz oldala is. Altalános a tapasztalat, hogy a túlságosan fényes kávéházi élet cifra nyomorúság, mely az otthon rovására megy. Ezzel szemben kétségtelen, hogy átrendezés alatt lévő társadalmunkban a kávéház olcsón sok, egyébként nehezen elérhetőt tud nyújtani számosaknak." 5 Krúdy Gyula hasonlóképpen vélekedik az igazi otthon hiánya és a kávéházba járás összefüggéseiről a Mit látott Vak Béla Szerelemben és Bánatban című regényében: „Ahol az udvari lakásokban görnyedt a gond, savanyodott a szegénység, a köhögő gyermekeket a káromkodó házmesterrel is. Tokiói Új Világlexikona, VIII. Bp., 1927.167. p.