Budapest, a kávéváros - Budapesti Negyed 12-13. (1996. nyár-ősz)

A KÁVÉHÁZ MINT „AKARAT ÉS KÉPZET" - SÁNTA GÁBOR „Vigasztal, ápol és eltakar"

a kávéház. Miként Kóbor Tamás, Herczeg is a fővárosi középosztály legfőbb találkozóhelyét látja benne. Számára is szembetűnő a varázslatos díszletek és a kopott egzisztenciák ellentmondásossága: „A kávéház budapesti mór motívumokkal tarkított félig bizánci, barokk ízlésben van berendezve. A padmaly képeit neves, de rosszhírű művészek festették. A márványoszlopok közt hatalmas tükrök és bronz kandeláberek pompáznak. A pénztárosnő arany ikonosztázion alatt ül. Az asztalokon rengeteg magyar és külföldi lap, amelyek között blazírtan turkál a törzsvendég. A pincérek igen elegánsak; a vendégekről ez nem állítható. Tizenkét krajcár a fekete kávé, amelyet ezer gyertya erejű villamos lámpák fénye mellett iszik meg az ember. Senki sem képes megérteni, hogyan élhet meg a kávés. Igaz, hogy a kávés maga sem érti, és a kávéház ennélfogva sűrűn cserélgeti a gazdáját. A pincérek, a vendégek és a pénztárosnők mindig ugyanazok, de minden évnegyedben új kávés hajlong az ajtó mellett. Az új kávés többnyire valami trafikos vagy ruhatisztító, aki egy-két ezer forintot takarított meg, és akit elcsábít a fényes üzlet. Ha túlad a kis pénzén, megint új trafikos vagy ruhatisztító lép az örökébe."

12 Ez az, amiről pár év múlva Pásztor Mihály is ír Cifra nyomorúság című könyvében. Herczeg Ferenc regényének idézett részlete ugyanarról szól, amiről korábban Kóbor Tamás cikkezett. Saját megfigyelését Kóbor akkor azzal egészítette ki, hogy ezek az aranyozott, tükrös-pálmafás kávé12. Herczeg Ferenc: Andor és András. (Budapesti történet) Bp., én. [1903], 20-21. p. házak csak az Andrássy úton élhetnek meg. „Aki csak megpróbálta, hogy hasonló fényes kávéházakat a maga szűkebb, szegényes otthonában állítana annak a szegény publikumnak, mind belebukott a vállalkozásba. A szegény ember otthon szegény, a lánya rongyos, foltos szoknyában sikálja a padlót, és ha fölveszi az ő újdonatúj úri ruháját, akkor ő más világba akar menni, ahol nem ismerik, s nem tudják róla, hogy hol és hogyan lakik."(Kóbor - II.) Ehhez a keserű megállapításhoz kapcsolható Molnár Ferenc 1908-ban írt, dühös kifakadása. „A kávéházak ellen nyilvánosan dörögni - hangsúlyozza nyomatékkal -, már közhellyé vált. Pedig ezek ölték meg Pesten a társadalmi életet, azt az igazit, amelyből külföldön művészet, irodalom, politika és közművelődés oly nagy hasznot húz. Ezek ölték meg a közízlést, a család és a nő tiszteletét, a házi szennyes titokban tartásának szép szokását. Tovább is lehet menni: ezek ölték meg az otthon, a home szeretetét, amelyből a mélyebb emberi érzés annyit táplálkozik, ezek ölik a tanulás vágyát az emberekben, sőt művészeink igen nagy részében ezek ölték meg az elmélyedést, ezek csinálnak az íróinkból routinier-kat, a festőinkből üzletembereket, a színészeinkből szerepbörziánereket."

13 Molnár Ferenc szerint a századforduló éveiben a kávéházakban zajlik Budapest társasági élete. Ezért, aki a magyarfőváros emberére kíváncsi, ott kell keresnie. Havalaki Budapest természetrajzát szeretné tanulmányozni, leghelyesebb, ha kávéházaiba megy. Érdemes ismét Tarján 13. Molnár Ferenc: I. m. A további Molnár-idézetek mindegyike ugyaninnen való.