Budapest, a kávéváros - Budapesti Negyed 12-13. (1996. nyár-ősz)

HELYEK ÉS TÖRTÉNET - SALY NOÉMI A Krisztinaváros és a Philadelphia

nyők halványsárga, halványrózsaszín fénye világított ezekben a szomorkás belső terekben, ahol úgy táncolt a vendégsereg, mint annak előtte. Mindezek mellett az ötvenes évek a vendéglátásban is nagyon sok kárt tettek, és az 1955/56-ban újra beinduló és lassan fejlődő idegenforgalom és turizmus nem hozta még igazán mozgásba a beruházókat. Egyetlen műfaj fejlődött, a népbüfé és a tejvendéglő, ami voltaképp az olcsó tömegétkeztetést szolgálta. A felduzzadt népességű Budapesten nagy tömegeket a kis keresetekhez alkalmazkodva csak ilyen módon lehetett kiszolgálni. Kozma Lajos Vígszínház kávéházából lett a Tejvendéglő, Tejbüffé a Marx téren; dinamikus, erős lendületű neonfelirata a műfaj egyik korai klasszikus példája. Az eszpresszók, kávézók igen gyakran csak sorszámmal ellátva vegetáltak csendben, számuk 1955-ben mégis elérte a 300at, ami összességében elég jelentős emelkedés. Ezek többsége azonban semmiféle belsőépítészeti „személyiséggel", arculattal nem rendelkezett. *(Számos más kávés tárgy mellett a budapesti presszók történetének megírása is várat magára. Bodor Ferenc volt az az ember, akitől a presszók végállapotát érzékeny búcsúképekben rögzítő kötete (Pestipresszók. Bp., 1992.) után - alappal várhattuk e munka elvégzését. A hozzá közel állók sem tudták, hogy nem vitte magával a tárgyról felhalmozott minden tudását. A Magyar Iparművészeti Főiskola Tervezési és Menedzser szakának végzős hallgatójaként 1988-ban szakdolgozatot készített 'A magyar snassz - az eszpresszók üzenete' címmel. Ennek első fejezete az itt olvasható szöveg, a szerkesztő a szerző feleségének, Borsos Annának tartozik köszönettel, amiért publikálását lehetővé tette. Bodor Ferenc korai halála nem pótolható veszteség a kávékultúra elkötelezettjei számára. A fönti írást a tárgy fontossága mellett a szerzőre és életművére való emlékezésképp adjuk közre. - A szerk.)