Budapest, a kávéváros - Budapesti Negyed 12-13. (1996. nyár-ősz)

HELYEK ÉS TÖRTÉNET - SALY NOÉMI A Krisztinaváros és a Philadelphia

gyors ütemű polgárosodás. A kispolgárság anyagilag még igen messze járt attól, hogy a lakáskultúrára egyáltalán figyelmet fordíthasson, a középpolgárság részben öröklött bútorok közt élt, részben az elérhető osztrák-német import tucattermékeiből választhatott, és elsősorban a német lakásberendezési tanácsadók (Jacob Falke, Georg Hirth és mások) könyvei alapján tájékozódhatott ebben a kérdésben. Az arisztokráciát és az igen kisszámú nagypolgári réteget kivéve (ez utóbbiban szintén sok bizonytalan ízlésű újgazdag család volt) nemigen beszélhetünk kifinomult lakáskultúráról az 1880-as évek Budapestjén. Ily módon érthető, milyen nagy élményt jelenthetett a kávéházi közönség számára a színpadiasan dekoratív, nagyvilágian pompás és legalábbis gazdagnak látszó, díszes kávéház. Hatalmas tereivel, fényözönével, a valóban sok nemes anyaggal, a míves tölgyfalambériával, márványasztalaival sokszor éppen a szegény és látványra is sivár otthon, vagy a még sivárabb bérszoba ellentétét, a városi élet „szép" oldalát, szinte magát a világot jelentette. A magyar kávéházak kedvelt dísze volt az ekkor még többnyire historizáló ornamentikájú csempe, melynek egyszerűbb változata törtfehér színű volt, és csak a falmezőket keretező bordűrök mintáztak színes virág- ill. geometrikus mustrát. E falburkoló csempéket a Zsolnay cég szállította. Burkolataik egyik utolsó hírmondója a Múzeum kávéházban maradt meg. Feltehetőleg a kávéház 1885-ös alapításakor készült, mert a falakat burkoló kerámialapok szegélyének magyaros, virágos ornamentikája Huszka József ornamentika-gyűjteményének stílusát vette mintául. Egy régi fényképen a mennyezet gerendái még sötétre vannak pácolva, és faragásuk hasonló a csempék tulipán-motívumaihoz. A Múzeum körútra néző nagyterem végén a körbefutó, sötétre pácolt falambéria fölött egy félköríves kerámia képen alföldi parasztpár kint a mezőn bográcsgulyást főz. A bejárattal szemben, a konyhába vezető ajtó fölötti mezőben pedig kerámia-tájkép, egy zöld nádas látható, melyből vadkacsák röppennek fel. A sarokterem mennyezetén kerek tondóban csikósok lovasversenyét festette meg az ismeretlen festő. Ez a magyaros népi tematika talán az egyetlen mára megmaradt példája a millennium körüli magyar vendéglátóipar nemzeti felbuzdulásának. A Zsolnay kerámia falburkolat igen alkalmas lehetett a kávéházak díszítésére, hiszen a hamar telefüstölt falakat lemoshatták. Ilyen csempék borítottak a Seemann, a Balaton és a Japán kávéház falait is. Ez utóbbi pusztulása igen nagy művészettörténeti veszteség, mert a japanizmusnak egyik legkorábbi, s legreprezentatívabb magyar példája lehetett. A népművészeti eredetű díszítő motívumok használata már a historizmus idején igen elterjedt volt, például a második világháborúban elpusztult Hungária Szálloda foyer-jának üvegezett tetőjét és a Blaha Lujza téri Nemzeti Szálló éttermének üvegtetőjét színes népi hímzések által ihletett üveg-bordűr díszítette. Még a teljesen más stílusideál szellemében tervezett és 1894-ben megnyitott New-York kávéházban is felbukkannak magyaros díszítő motívumok a színes üvegeken. A szélfogó elegáns, félköríves sárgaréz „Pavillon"-ja fölötti, stilizált virág-formába komponált