Budapest, a kávéváros - Budapesti Negyed 12-13. (1996. nyár-ősz)

HELYEK ÉS TÖRTÉNET - KRESALEK GÁBOR-ZEKE GYULA A Japán (Interjú Kraszner Menyhért idősebb lányával)

valahol a katonaságnál, csonka lábbal, ujj nélkül sétált, sétált a kávéházban, így volt hadirokkantnak számító. Fogalmam sincs, milyen cigarettákat árult, mert aztán engem a dohányzás abszolút nem érintett, de az biztos, hogy sokfélét. Mindenki nekem gyűjtötte az üres cigarettás dobozait, a leggyönyörűbbeket. Kislányként egy időben ez volt a mániám. Füst volt állandóan. Volt valaki, aki angol pipadohányt szívott, mindig ebből tudtam, hogy ott van-e, mert annak olyan édes aromás illata volt, hogy úszott benne a kávéház. Egy héten kétszer vagy háromszor valaki könyvelt nekünk. Több ilyen félnapos állása volt, hogy el tudja tartani a családját. És nekünk meg elég volt ez a könyveléshez. Volt egy könyvügynök is, a Gombos úr. Apró, köpcös ember, időnként megjelent a hóna alatt egy paksaméta könyvvel, úgy árulta a szépirodalmat. Marika meg, egy ötéves kislány volt az alkalmi virágárus, későn este járt be, az anyja küldte, és az emberek sajnálkozásból vettek tőle egy-két szálat. Emlékszem, azt monda mindig: „'latos szekfűt tessék! 'latos szekfűt tessék!" Hidegpult, cukrászat Nők dolgoztak a hidegkonyhában, és talán a konyhában, volt egy vagy két takarítónő meg a cukrásznő, tehát talán öt nő lehetett. A pincérek mind férfiak voltak, és a konyhai személyzetből a séf is meg a kávéfőző is. Mert külön volt valaki, aki csak a kávét főzte. Volt kérem szépen egy egészen kicsi piskóta-bomba, olyan labdaszerű valami. Amikor megsült, kigömbölyödött, volt egy alja, félbevágták, és abba vagy fagylaltot, vagy egy tejberizsszerű valamit tettek. Azt megspriccelték egy kis tejszínhabbal. Hát ezt hívták nem atombombának, hanem japán bombának. A Lukács cukrászdából hozattuk a minyonokat, a desszerteket, a fréket. Hát azt most már nem nagyon csinálják, mert nagyon költséges lenne, talán a Gerbeaud-nak ha van még. Az Andrássy és a Lukács szállította a túrós csigát. A sütiket a Lídia cukrászlány árulta. Mindenki nagyon szerette őt, sok borravalót kapott a vendégektől, kedves volt, barátságos, udvarias, olyan középkorú. Már itt dolgozott, amikor férjhez ment, arra emlékszem. Egész végig itt volt velünk. Nyakában volt a tálcája, mint a kucsébereknek valaha, és azzal ment, kínálta a portékáját. Ismerte a vendégeket, tudta, hogy ki az, akitől várható, hogy fogyasztani fog. Ugye inkább délután volt, amikor már inkább a féke-