Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz)

ÉPÍTÉSZEK - MIHANCSIK ZSÓFIA INTERJÚI Három építészek

nagyon gazdag, ezért vesz egy bundát, de nem szép bundát vesz, hanem ár vagy márkanév szerint választ. Attól még az a bunda lehet persze szép is. De nem ez a választás alapja. Igazából az a jó megrendelő, aki legalább funkcionálisan pontosan tudja, mit akar. Persze ebben is nagyon sok bizonytalanság van, mert bármilyen furcsa, az emberek nemigen tudják, hogyan laknak. Például: ma már meglehetősen általános az ún. amerikai konyha, ami azt jelenti, hogy a konyha bent van a nappaliban. De mikor én elkezdtem a szakmát, akkor még tiltották a szabályok - a konyhának külön kellett lennie, ajtóval bezárva, maximum egy átadóablak lehetett a konyha és az étkező közt; benne volt az Országos Építési Szabályzatban, szerintem még ma is benne van. Én számtalan esetben azt mondtam a megrendelőnek, figyelje egy hétig, hogy egyszer is becsukja-e azt az ajtót. Kiderült, hogy sohasem csukja be: de azért tervezzen oda, mérnök úr, egy ajtót. Minek, ha nem csukja be? Nem lehetett lebeszélni. Ma már ez a megoldás eléggé általános, és ebben nagy szerepet játszik az, hogy az amerikai konyha státusszibólum. Sokszor olyan kicsi lyukakba is beleerőltetik, ahova én szívem szerint nem tenném be, mert ennek a megoldásnak tér kell. Szóval a megrendelői igényekre nincs értelme építészeti koncepciót felépíteni. Mire van értelme fölépíteni? Csak az esztétikára. Már sokszor elmondtam, hogy az építészetnek semmi köze a funkcióhoz. Csak ahhoz van köze, hogy néz ki egy épület. Én eddig terveztem ötvenféle funkcióra épületet. Nehogy már valaki azt állítsa, hogy értek ahhoz az ötvenféle funkcióhoz! Másrészt: Amerikában ez úgy megy, hogy a tervezési folyamatban három ember van, akinek építészi vagy ilyen jellegű diplomája van. A menedzser, aki az egészet összefogja, a funkciótervező, aki egész életében szállodát - sőt, egyfajta speciális szállodát, vagy kórházat, vagy üzemcsarnokot - tervezett, és a designer, aki ebből megcsinálja azt, amit mi látunk. Nálunk ez a három ember egy. Amiből mindenféle torzulások is származnak, mert ennek az egy embernek túlzott hatalma lett abban a csoportmunkában, melyet összességében tervezésnek hívunk; emiatt aztán rossz viszony alakult ki közte meg a szakági tervezők közt, sőt a torzulás feloldására tett kísérletekből is újabb torzulások jöttek, mert azok már „csakazértis" módon mentek, például akkor, amikor elkezdtek a gépészetből architektúrát csinálni. Mert az építész nagy lelkiismeretfurdalásában azt mondta, hogy na, akkor jöjjön a gépész, és mutassa meg, mit tud. Ez legalább annyira rossz volt, mint mikor azon panaszkodtak, hogy nem látható a gépészeti munka. Ez egyébként másutt a világban is így zajlott, nemcsak nálunk. De még akkor sincs „objektíve"