Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz)

ÉPÍTÉSZEK - KOMÁRIK DÉNES Feszl Frigyes és megbízói

melynek gyökerei századokra visszanyúlnak, s hosszú ideigaz oszloprendes gondolkodáshoz tapadva nemzeti oszloprendek 21 szerkesztésében nyilatkozott meg. Ennek az áramlatnak a sodrában született 1790-ben a német Johann Nepomuk Schauff (1757-1826), pozsonyi rajztanár magyar nemzeti oszloprendje, az első ilyen kísérlet hazánkban. A nagyobb összefüggésekre való eme utaláson kívül azonban többre itt nem vállalkozhatunk. Közelebbről azt kell szem előtt tartanunk, hogy a nemzeti művészet (Henszlmann), a nemzeti architektúra (Széchenyi) vagy a nemzeti eposz gondolata lényegében egyidejűleg, a reformkorban merül fel, a megvalósulás legnagyobb vállalkozásai azonban későbbre tolódtak, Aranyé lényegében a szabadságharc és a kiegyezés közötti időre, Lechneré pedig a századfordulóra, mely körülmény azonban nem maradt negatív következmények nélkül. Fel kell ismernünk, hogy Feszi - Aranyénál kétségtelenül alacsonyabb szintű - vállalkozása a vele szinte egyidős, nála két évvel korábban meghalt költőé mellé helyezendő. Nem elért eredménye, hanem szinkronicitásának szimptomatikus jelentősége miatt. Arany és Lechner vállalkozásának mély rokonságára, fogadtatásuk hasonló sorsára 22 már történt utalás. Valami ilyesmit állíthatunk Feszi Frigyessel kapcsolatban is, azzal a megszorítással, hogy egyrészt ő nem volt olyan markánsan vagy kizárólagosan a nemzeti törekvésnek elkötelezve, más2i. A legkorábbi kísérlet Philibert de l'Orme-tól származik (1597), egy évszázaddal később pedig, 1671-ben Colbert pályázatot ír ki francia oszloprend tervezésére. részt a negatív reagálás az ő esetében nem volt olyan látványos sem személyét ille-tően, sem társadalmi szempontból. Ahogy azonban Arany késői lírájának szívbe markoló rezignáltsága hátterében nyilvánvalóan ott lappang főművének kudarca, valami hasonlót tételezhetünk fel Feszi egyébként talányos műromos, düledező formában elképzelt magyar emlékmű-terveivel kapcsolatban is. Feltételezhetjük, hogy a magyaros stílusteremtő vállalkozása iránti érzéketlenség nyomán támadt rossz érzésének felnagyítása vezérelte ezek tervezésében. Az elmondottakban burkoltan benne van már építész és építtető viszonya a nemzeti stílustörekvéseket illetően. Bár azokban az években visszhangzott a publicisztika, az írásbeli és szóbeli megnyilatkozások minden fajtája a nemzeti és a hazafias igenlésétől, a nemzeti építészetnek olyan formája iránt azonban, mint amilyet Feszi hagyatékának vázlatai vetítenek elénk, nincs igény. A Vigadó népies fejeket magukba foglaló oszlopfői, vitézkötéses díszítményei jelentették a maximumát annak, amit inkább elviseltek, mint igényeltek. Az viszont, hogy a „bizáncit", a Rundbogenstíl Európa-szerte, de különösen Dél-Németországban és a monarchiában virágzó változatát tekintették sokan magyarosnak, vagy a történelmünk legdicsőbb korszakával egybeeső gótikát ajánlották mások e célra, nem jelentett eltérést a stílusválogatás nemzetközi gyakorlatától. 22. Kunszt György: „Századfordulós" és „népnemzeti" magyar építészet. Holmi. 1991. p. 1073.