Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz)

HELYZETEK - PRAKFALVI ENDRE Az 1953-as városépítészeti vita

Az 1953-as városépítészeti vita PRAKFALVI ENDRE „Budapest építészeti koncepciója természetesen nem önmagáért való cél. Eszköz a város sajátos jelentőségének kifejezéséhez. " (Preisich Gábor, 1953)

] 1945-ben s még egy-két rövid évig úgy tűnhetett, hogy talán a város újabbkori történelmében először nyílik jó lehetőség a közigazgatás reformjának keretében a városban és környékén a (nagy) Budapestgondolat városépítészeti aspektusú megvalósítására is. (Mint tudjuk, ez a világtörténelmi „tévedés" hazai esetének volt egyik eleme.) Egy olyan urbanisztikai valóság megalkotására, ahol is a „jövő perspektívája" reális, a megvalósíthatóság esélyével bíró utópiát vetíthetett a kortársak elé. Azonban a bekövetkezett (újabb) történelmi cezúra nyomán az ország lépésről-lépésre haladt az egypárti diktatúra, a társadalom gazdasági-szellemi életének totális alávetettsége (ennek kísérlete) felé. Az 1956-ig terjedő periódust építészettörténeti szempontból is két fő szakaszra bonthatjuk. Az első-nevesítve - 1948 júliusáig, az ÉTI városrendezési tervezetéig tart. Ne feledjük, a pártegyesülés az év júniusában történik, és a fordulat éve nyomán kovácsolódik ki, többek között, a már tisztán szovjet típusú, tervutasításon alapuló ötéves népgazdasági terv. A korreláció a tervezésben, a hatalom szférájában végbement váltással, az „egészséges balratolódás"-sal (Rákosi Mátyás, 1948 ősze) nyilvánvaló. S itt fogható meg a városépítés számára is az a döntő helyzet, amikor is az önmagát történelmi nóvum-ként definiáló hatalmi berendezkedés úgy terhelte rá magát a városra (országra), hogy mind annak struktúráit, mind lakói életviszonyainak összességét megkísérelte a saját maga képére - esetünkben munkásvárossá, a dolgozók városává - formálni, átgyúrni. A cél az volt, hogy a város, Budapest, betöltse