Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz)

HELYZETEK - HEISZLER VILMOS Birodalmi és nemzeti szimbólumok Bécsben és Budapesten (1867-1918)

ter által kiötlött terv, mely szerint az 1848­as veteránokat tömörítő honvédegyletek küldöttsége megkoszorúzta volna a hon­védemlékművet és Hentzi szobrát is. A jel­lemző módon közfelháborodást kiváltó tervet végül is elejtették, s 1897-re Hentzi szobra sem irritálta a budapesti közvéle­ményt: egy hadapródiskola udvarára került. Az 1848/49-es szabadságharc leverését követő megtorlás áldozatai közül először Battyhány Lajos gróf, az első alkotmányos magyar miniszterelnök kapott emlékmű­vet kivégzése helyszínén, a volt Újépület (Neugebäude) lebontása után. A katonai rendeltetésű hatalmas épület a pesti Bel­várostól északra különösen az 1849 őszi megtorlás hónapjai után vált gyűlöletessé a magyarok szemében, mintegy a magyar Bastille-t látták benne. Le is bontották a század végére, s a zsarnokságot jelképező épület helyén létesített térnek a Szabad­ság-tér elnevezést adták. Ugyancsak az osztrák katonai elnyomás szimbóluma volt a szabadságharc után a Duna fölé magasló Gellérthegyen emelt Citadella: a hegyi erőd a rebellis fővárost fenyegette bármi­féle megmozdulás esetére. Az anyagi gon­dok és a jó ízlés azonban megmentette a Gellérthegyet koronázó építményt: mi­után elvesztette katonai jellegét, középső falrészét szimbolikusan lebontották, s azó­ta funkciót kereső építményként díszíti a Gellérthegy azelőtt kopárnak tartott tete­jét. (Fontos, s a magyar közírók által sűrűn sérelmezett különbség volt a katonai épü­letek bécsi és pesti lebontása között, hogy Budapesten komoly megváltást kellett fi­zetni a katonai hatóságok számára, míg Bécsben ettől eltekintettek.) Kossuth Lajos, a forradalom vezetője 1849-es emigrációba vonulásától 1894-ben bekövetkezett haláláig nem tette lábát ha­zája földjére. Az emigráns politikusból így a térbeli és időbeli távolság (gyakorlati po­litizálása 1849-ben lényegében befejező­dött) már életében szimbólumot csinált (ebben is méltó ellenpárja lett nagy ellen­felének, Ferenc Józsefnek, aki szintén már életében szimbólum lett, a Monarchia vál­tozatlan létének szimbóluma). Kossuth a független magyar nemzetállamiság szim­bóluma lett, a magyar politikai nacionaliz­mus kielégítetlen ambícióinak megteste­sülése. A turini remete az olaszországi emigrációból jelképként is hatott Magyar­országon, s a személye köré fonódó nim­buszt olyan cinikus reálpolitikus is ki tudta használni, mint a dualista idők nagy ma­gyar miniszterelnöke, Tisza Kálmán, aki elkerülhetetlen lemondását ügyesen ösz­szekötötte a nagy emigráns állampolgársá­ga miatt Ferenc Józseffel kialakult nézet­eltéréssel, s így mint Kossuth ügye miatt bukott államférfi javította foszladozó imá­zsát. Kossuth temetése újabb problémákat vetett fel: hogyan búcsúzzon a nemzet nagy halottjától, aki azonban egyúttal a ko­ronás, s már szintén atyaként tisztelt ural­kodó engesztelhetetlen ellenfele volt, s ér­zelmei viszonzásra is találtak? (Ferenc József hálószobáját többek között a világo­si magyar fegyverletételről festett kép dí­szítette.) Az uralkodó kerek perec megtil­totta a magyar kormány tagjainak, hogy részt vegyenek a budapesti gyászszertartá­son. A temetés megrendezését végül Bu­dapest székesfőváros törvényhatósága vál­lalta magára. A hatalmas tömeg, a gran-

Next

/
Thumbnails
Contents