Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz)

HELYZETEK - HEISZLER VILMOS Birodalmi és nemzeti szimbólumok Bécsben és Budapesten (1867-1918)

diózus szervezés messze időkre érvényes mintát adott a következő évszázad gyakran ismétlődő el- és újratemetései számára: a politikusok és mártírok gyászszertartásai a magyar politikai kultúra egyik legfontosabb alkotóelemévé váltak, egészen napjainkig. Bár a halálkultusz éppen a századfordulós Bécsben öltött egészen magasrendű artisztikus formákat, a politikai halálkultuszban Budapest vezet Bécs előtt. Kossuth gyászszertartása után már nem volt pszichológiai gát a Kossuth-szobrok létesítése előtt. 1912-ig 76 Kossuth-szobor létesült az országban - a magyar városok szinte elengedhetetlen tartozéka lett a jellegzetesen deklamáló pózba merevített figura. Kossuth és a magyar halálkultusz közötti összefüggést sejteti az a tény is, hogy a Kossuth-szobrokat szinte iparszerűen gyártó Horvay János, a haláltémák specialistája lett a legtöbb Kossuth-emlékmű alkotója. Fáradt, enervált kompozíciója a reprezentatív budapesti emlékművet is meghatározza. Magyar állameszme és birodalmi lojalitás ellentmondásának sajátos keveredése látszik a Sugárutat (Andrássy út) lezáró millenniumi emlékművön. Az emlékművel a magyar honfoglalás ezeréves jubileumának ünnepségeire készített városrendezési újításokat (Andrássy út kiépítése, városligeti létesítmények az ún. Ezredéves kiállításon) kívánták mintegy megkoronázni. Az emlékmű természetesen jóval az ünnepségek után készült el véglegesen, de ne legyünk szigorúak: már a megünnepelni kívánt honfoglalás időpontját is a lehetőségekhez és kívánalmakhoz igazítva állapította meg az Akadémia dodonai válaszát (892 és 900 között) követően az országgyűlés: előbb 895-ben, majd a felkészülés nehézségei miatt 896-ban határozták meg a hős elődök honfoglalásának idejét, inkább a méltatlan utódok munkatempójához igazodva. Ennek tudatában igazán megbocsátható, hogy az emlékmű még 1914-ben sem volt teljesen kész, csak a világháború alatt fejezte be a szobrász, de 1918-ban már el is távolították (először, de nem utoljára) a Habsburg-királyokat ábrázoló szobrokat. A Habsburg-szobrok már jelzik a millenniumi emlékmű ideológiai programját: magyar nemzeti érzés és a Habsburg-dinasztia iránti lojalitás egyeztetését (ami állandó törekvése a politikai hatalomnak 1867 és 1918 között). Ennek a programnak a jegyében került fel öt Habsburg-házi uralkodó az emlékmű főcsoportja mögött húzódó félkörív magyar uralkodókat ábrázoló szoborcsarnokába. De nemcsak Habsburg-házi uralkodó szobra utal a dinasztikus hűség és a magyar nacionalizmus egyeztetésére: az egyes szobrok alatt a reliefek a magyar történelem jeles eseményeit ábrázolják. így került az egyik reliefre az 1278-as morvamezei (dürnkruti) csata ábrázolása, ahol Habsburg Rudolf magyar segítséggel legyőzte a cseh királyt, Premysl Ottokárt. A kép sugallata egyértelmű: a Habsburgok és a magyarok szlávellenes összefogását propagálja. S az ideologikus mondanivaló itt még a történelmi pontosságnál is fontosabb volt a tervező számára: a csatában a magyar hadat vezető IV. László nem tartozik a legjobb emlékezetű magyar uralkodók közé, ezért egy elegáns csúsztatással a jelenetet I. Károly, a magyar Anjou-ház megalapítójának szobra alá illesztették, aki jó 30 évvel a dürnkruti csata után került a magyar trón-