Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz)

METSZETEK - NÉMETH LÁSZLÓ Bűn (regényrészlet)

padlón egy tömzsi úr jött le s utána egy tekintélyesebb pallérforma. Egy deszkával elrekesztett irodafélébe léptek be a földszint sarkában. - Az építész urat keresem - szólította meg Lajos az utcai bejárónál ácsorgó munkást. - A mérnököt vagy a vállalkozót? - kérdezte az közömbösen. Lajos nem bízott a munkásokban s nem akarta megmondani, hogy amelyik napszámost vesz fel. - Azt, aki oda bement - dadogta s a deszkairodára mutatott. - Bement? Hát ha bement, menjen utána s ne faggasson engem, hogy hol van - förmedt rá a munkás inkább türelmetlenül, mint haragosan. Lajos megkoccantotta a félig betett deszkaajtót, aztán, hogy egy percig nem kapott választ, benyitott. Két állványon egy nagy deszka volt az asztal; annál ült a tömzsi úr. Egy számlaféle papírt nézett és sorra megpipálta a szélén a számokat. A pallér engedelmesen állt mellette s várta, hogy kérdezze. - A sejttégla elég lesz? - kérdezte a tömzsi a pallért s közben Lajoson akadt a szeme. - Maga, fiam, mit akar? - fordult barátságosan hozzá, a mutatóujjával egy pillanatra megállítva a magyarázkodó pallért. - Munkát keresek, nagyságos uram - mondta alázatosan Lajos. Az úr rándított egyet a vállán s leeresztette a mutatóujját, mire a pallérforma tovább magyarázta a sejttéglát. Lajos konokul várt. - Sajnálom - fordult a magyarázat után Lajoshoz a vállalkozó s egy másik számlaforma papírba merült. - De nagyságos úr, én olcsóbban vállalom, félbérért - próbálkozott még egyszer Lajos. - No menjen, menjen, ne ízetlenkedjék itt, fiam, - szólt rá az úr, s nyugodtan tovább pipálta a papírjait és tovább kérdezett. Lajos odakinn mégegyszer felnézett az üres falak közt a magasba. Milyen szorgalmasan dolgozott volna. (...) Lajos egynegyed óra múlva ott állt a kis utcában a Köztisztviselők mögött. A nénje keze a könyökén, de úgy, hogy közben megsimogatta. - Nagyon bántott, hogy nem jöttél. Tudtam, hogy nincs állásod, ha elmaradtál, más oka van, nem az. Közben jön a házfelügyelőnk, az kőmíves, de kitanulta a betonmunkát s mondja: na, most olyan helyen kaptam munkát, ahol az öccsét is el tudom helyezni... Mert panaszkodtam neki, hogy állás nélkül vagy... - Itt megint alázatosan s kérlelve pislogott Lajos arcába, mintha neki lett volna megbocsátanivalója... - Jaj, - gondolom - épp most tünt el ez is. Akkor jön ez a Korányi, valami ruhákat kunyerált. Kilesett, hol lakom. Kérdem, látott-e téged? Azóta nem, de tudja, hol szoktál lenni. Hát kerítse meg nekem, meghálálom. Azóta mindennap itt leslek, ma már gondoltam, nem is érdemes várakoznom. De most aztán siess, nehogy mást vegyenek fel. Lajosnak úgy tetszett, hogy a kövezet Buda különböző részein más-más anyagból készül. A Krisztina-kőrúton, melyen reggel a piac felé támoly-