Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz)

METSZETEK - NÉMETH LÁSZLÓ Bűn (regényrészlet)

Odasomfordált az uszály padlójához, amelyiken a hordókat kigurították s megvárta, amíg a munkás a hengerforma tartályt a kőre, a többi mellé állítja. (...) - Építőmunkás vagyok, Mátyásföldről - mondta. - Nem tudja, hol van itt a közelben építkezés? - A kis ember egy pillanatra megállt a targoncával, de szólni nem volt kedve. A keze el volt foglalva, csak a fejével rándított, ami azt is mondhatta: mit tudhatja ő, de azt is, hogy odaát, Budán. Aztán leállította a hordót s visszamenőben még egyszer jól megvizsgálta Lajost, anélkül, hogy szólt volna hozzá. (...) A háta mögött már ismerte valamennyire a várost, de nem emlékszik, hogy bejövet építkezést látott volna. Átmegy inkább a hídon, s nem szólít meg senkit, amíg építkezést nem talál. Soká őgyelgett odaát, de építkezésnek híre-hamva sincs. Minden utca kész volt ebben a városban, sehol nem látott építeni valót. Arra gondolt, hogy kifelé húzódik, de közbe az irányt is elvesztette. Végre egy egész régi, földszintes utcában meglátta az első állványozást. Deszkaaknában egy liftféle vitte a téglát az emeletre, kerek vashenger keverte a homokot és vizet. Kinézett egy jobbarcú embert, aki téglát rakott a liftbe. - Építőmunkás vagyok, Mátyásföldről - mondta. - Nincs munkásra szükségük? - A téglás kezében egy pillanatra megállt a tégla, de csak addig, amíg Lajost végig vizslatta. - Itt szervezett munkások dolgoznak - mondta s anélkül, hogy Lajossal törődött volna, beleharsogott valamit a liftaknába. Itt is elutasították, de legalább nem nevették ki. Ez is eredmény volt s elmenőben hálásat köszönt az emberséges felvilágosításért. Néhány száz méterrel odébb ott volt a második építkezés; aztán egy nagyobb úton egymás mellett a harmadik-negyedik. Úgy látszik, ezt az egészt ócska városrészt lebontják s újraépítik. Valamelyik épületnél csak lesz szükség rá. De hátha itt is szervezett munkások dolgoznak? Arra gondolt, egyenesen az építészhez fordul. - Nem tudja, hol van az építész úr? - kérdezett meg egy kocsist, aki épp a homokot lapátolta ki a kocsijából. Az a kizuhogó homok, föl-lejáró vaskocsik, csöngető villanyosok zajában nem is értette, mit kérdez: csak bámult rá nehéz szemével. Egy fiatal, vékony bajuszkájú kőműves felelt helyette: - Az építész úrral akar beszélni? Sürgősen? - Sürgősen - kapott a szón Lajos. - Akkor húzza ki az ágyból, mert alszik még. - Lajos megszégyenülten somfordált tovább. - Nem ismeri még az urak szokását - nevette el magát a kocsis is, aki a kőműves válaszából értette meg, mit kérhetett a fiatalember. (...) A meztelen faldarabok közt nagy vasgerendák látszottak; két helyen is járt a fölvonó csille; a keresztbe-kasba vetett pallókon munkások mászkáltak. Lajos meresztette a nyakát s töprengett: kibírná-e a feje fönn abban a magasságban. El volt szánva mindenre, csak olyan benfentesen mászkálhasson ő is a padlókon, mint ezek a kőportól, homoktól szürke emberek. A lépcsőházat pótló