Zsidók Budapesten - Budapesti Negyed 8. (1995. nyár)

ZSIDÓK A KOMMUNIZMUSBAN - STANDEISKY ÉVA A kommunista polgárellenesség

rajzolni róluk. Legismertebb képviselőjük Déry Tibor. Déry úgy volt szocialista, hogy megmaradt polgárnak, a legnemesebb szocialista és polgári tradíciók őrzőjének. Életvitelében, mentalitásában szabad és művelt polgárként élt, a közéletben szocialistaként, majd kommunistaként vett részt, műveiben pedig szocialistának, illetve kommunistának igyekezett látszani. Belső és külső konfliktusai a fentiekből eredtek. Találóan írja róla 1955-ben Kassák Lajos: „Szerintem ő a legtipikusabb polgári humanizmus és esztétikum képviselője a párt tájékán. Értelmileg rokonszenvez azzal, ami van, helyesebben ami lehetne a mai káoszból, egész érzelmi beállítottsága azonban ellenkezik az eszme megvalósításának gyakorlatával. Nem kommunista a pártélet követelményei szerint, és nem is lehet azzá. Helyzete nagyrészt Lukács György helyzetéhez hasonló, aki szintén hiába filozofál és szónokol a pártdogmák érdekében, ő maga sosem lesz kommunista a sztálini kinyilatkoztatások értelmében és gyakorlati módszerében. Déry ma, hogy úgy mondjam, a senki földjén áll, nem tudja elfogadni a polgári életforma eszmei tartalmát. ' A kommunista párt vezetői gyanakodva figyelték a „polgár" Déryt: mindenekelőtt a hatalmukat fenyegető potenciális renegátot láttak az íróban. Mintha érezték volna, hogy Déryt - bármmennyire is igyekszik az író alkalmazkodni elvárásaikhoz sohasem törhetik be igazán. Révai József a legtehetségesebb kommunista írót, Déry Tibort éppen „le nem küzdött" polgári 9. Szénaboglya. Szépirodalmi K. 1988.132-33. o. volta miatt nem tartotta igazán megbízhatónak. Talált is rá egy megbélyegző kifejezést: „párton belüli útitársnak" nevezte. (Az „útitárs" elnevezés a baloldali népi írók számára volt fenntartava.) Mind Lukács György (1948), mind Révai József (1952) az íróban tovább ható polgári múlt rovására írta, hogy szerintük Déry hibásan ábrázolja az illegális kommunista mozgalmat: szektásnak mutatja be, s ezzel alkalmatlanná teszi annak illusztrálására, hogy a háború után hatalomra jutó kommunista párt múltja révén is szervesen illeszkedik a „magyar haladó hagyományok" sorába. Nehezményezték azt is, hogy regényeinek polgári alakjai jóval élethűbbek, emberközelibbek, mint a vértelen kommunista figurák. Déry szégyellte a „realizmus diadalát" pártos énje fölött, a megváltozásra tett ígérete őszinte volt, „csak" a benne élő alkotó ravaszabb volt nála: az író-Déry éberségét egyre ritkábban tudta kijátszani a párttag-Déry. A Rákosi-rendszer sajátja volt, hogy ideológusai szerették volna befolyásolni a szuverén alkotói folyamatot. A nem ritkán durva és történelmileg hamis ideológiai beavatkozás veszélye nem csupán Déryt fenyegette. A kommunista írók azonban általában hajlíthatóbbak voltak Dérynéi, igaz, tehetségük, egy-két kivételtől eltekintve, meg sem közelítette az övét. Déryt, minden szimpátiája ellenére, maga Nagy Imre is polgárnak tartotta, alapvetően az író 1956 júniusi Petőfi-köri felszólalása miatt. Erre mindenekelőtt Déry 1956 júliusában Nagy Imrének írott, sér-