Zsidók Budapesten - Budapesti Negyed 8. (1995. nyár)

VÉSZKORSZAK - MAJSAI TAMÁS „Bíborosok és püspökök a zsidómentés barikádharcában"

benne említett „mindegyik evangéliumi püspök aláírásával" beterjesztett deportálás elleni tiltakozás (ez volt az addigiakat tekintve leghatározottabb protestáns egyházi ellenvetés a zsidóüldözéssel szemben) átadásának napja és június 26-a között, tehát a protestáns egyházak részéről az egyházközségek lelkészei általi kihirdetésre szánt, ugyancsak Ravasz László szövegezte nyilvános deklaráció megszületése közötti időszakban. (A jelenlegi, immár a nyilvános tiltakozás latolgatását is magába foglaló szöveg egyidejűleg tükre is annak, hogy a konzervatív politikus Ravasz László a maga részéről szintén késznek mutatkozott a deportálások beszüntetéséért ez idő szerint fellépni próbáló Horthy, illetve az őt ez irányba befolyásoló konzervatív erők szándékának támogatására.) Az irat keletkezésének okát kutatva legelőször is a szöveg polemizáló és emphatikus érvelése válik feltűnővé. De nemcsak feltűnővé, hanem jellemzővé is. Különösen, ha tudjuk, hogy 1944 tavaszánnyarán a svájci egyházak és az ott székelő ökumenikus egyházi intézmények, mindenekelőtt az Egyházak Világtanácsának képviselői fokozódó elégedetlenséggel szemlélték a magyarországi protestánsoknak a zsidóüldözés nyilvánvaló skandaluma ellenére is hallgatásba merülő magatartását, s különböző formákban, leginkább egyes magyar rezidensek közvetítésével, hangot is adtak nézeteiknek és figyelmeztetéseiknek; köztük annak, hogy a pillanatnyi magyar viselkedésnek negatív következményei lehetnek majd a későbbi nemzetközi egyházi kapcsolatokra. Ha mármost innen nézve próbálunk meg közelebb kerülni a Ravasz-féle tájékoztató születési titkához, akkor meglehetősen kézenfekvő az a más adatokkal is támogatott feltételezés, hogy annak hátterében e kritikák valamelyike, közelebbről egy olyan állhatott, amely igen meggyőzően és úgy juttatta kifejezésre a külföldi egyházi tényezők nemtetszését, hogy komoly veszélyként villantotta fél a háború utáni időszakra létfontosságúnak ítélt nemzetközi protestáns támogatás elvesztésének a rémét a magyar vezetők előtt. (Ilyen tartalmú üzenetet többet is ismerünk a korabeli hetekből.) Az irat stílusának, érzelmi hangvételének meghatározó eleme azonban az a diffúz haragban lecsapódó ingerültség és önelégedetlenség is, amit a zsidóellenes kormánypolitika mind leplezhetetlenebb képtelensége, és talán az összefoglalóan Auschwitz-híreknek nevezhető információk sokkoló hatása, valamint a történtekkel kapcsolatos egyházi magatartás egészében véve nemcsak igenelt, de egyidejűleg meghaladni is próbált kettősségének lehetetlensége, továbbá az eseményekkel szembeni egyéb inkongruenciák válthattak ki a püspökben. Az irat erős indulati töltése, majdnem minden taktikai-diplomáciai fegyelmet nélkülöző jellege persze világossá teszi, hogy szerzője nem gondolhatta komolyan annak ilyen formában való felhasználását. Ugyanakkor éppen ezek a karakterisztikumok: a fésületlenség, a gondolati direktívitás, a szellemi és érzületi mélyrétegek kendőzetlen őszinteségű feltárulása azok, amelyek olyannyira értékessé és fontossá is teszik számunkra e forrást a korabeli történések megértése szempontjából. Hogy csak néhányat említsünk a kézenfekvő konzekvenciák közül: Újragondolásra ösz-