Zsidók Budapesten - Budapesti Negyed 8. (1995. nyár)

KÉT HÁBORÚ KÖZÖTT - KOVÁCS M. MÁRIA A numerus clausus és az orvosi antiszemitizmus a húszas években

A numerus clausus és az orvosi antiszemitizmus a húszas években KOVÁCS M. MÁRIA A

z 1919-es forradalom bukása után az országgyűlés meglepő gyorsasággal látott hozzá az egyetemi felvételi rendszer reformjához, s egy éven belül megszületett Magyarotszág újabb történelmének első zsidóellenes, diszkriminatív célzatú törvénye. A numerus clausus törvény zártszámrendszerű felvételi szabályozást vezetett be a felsőoktatási intézményekben. Előírta, hogy a felvett diákok számát maximálják, továbbá a felvételi keretszámon belül kvótákat állított fel az országban élő „népfajok és nemzetiségek" nagysága szerint. Minthogy ez épp akkot történt, amikor a békeszerződés a kevert népességű területek többségét leválasztotta Magyarországról, nyílt titok volt, hogy a „népfajokra és nemzetiségekre" megállapított kvótarendszer mindenekelőtt a felsőoktatásban országos arányszámuknál jóval nagyobb mértékben jelenlévő zsidókra vonatkozik.' Első tekintetre meglepő, hogy az országgyűlés az egyetemi hallgatók számának és vallási összetételének viszonylag csekély jelentőségű ügyére oly sok időt és figyelmet szentelt, holott az országnak ez idő tájt a súlyos területvesztés következményeivel kellett megbirkóznia. „Mintha nem volna elég munkálkodni és szenvedni valónk a magyar kérdésen - írta a vezető liberális politikus, Vázsonyi Vilmos 1919 őszén a Neues Pester Journal hasábjain -, amelynek megoldásától létünk vagy nemlétünk függ, a magyar politika törpenagyságai »zsidókérdést« vetettek fel. Ha az ember az állam költségén kiosztott röpirataikat vagy az őrület komikumával ható beszédeiket olvassa, azt kellene hinnie, hogy Magyarország jövője kizárólag csak attól függ, hogyan akarják ők az úgynevezett