A modern metropolisz - Budapesti Negyed 6-7. (1994. tél – 1995. tavasz)

PROBLÉMÁK ÉS LEHETŐSÉGEK A SZÁZADELŐN - BRIAN LADD Polgári öntudat, önkormányzati vállalkozás és a városi viszonyok Németországban

sal folytatott szüntelen vetélkedéstől űzve hol ilyen, hol olyan fejlesztési terveket helyeztek előtérbe, kijelentvén, hogy „korunkban egyetlen jó hírére kényes modern metropolisz sem nélkülözheti" történetesen az aszfaltozott utcákat, közfürdőket vagy éppen a város által nyújtott hitelfedezeteket. Ekképp az önkormányzatok sokrétű tevékenysége és az akörül kibontakozó viták érzékletesen megvilágítják az ideális nagyvárosról s annak szolgáltatásairól alkotott korabeli nézeteket. Sőt, bizonyos értelemben az egész várostervezés nem volt egyéb, mint különböző személyek és csoportok szüntelen kísérlete, hogy a jövő városáról alkotott elképzeléseiket valóra váltsák. Az ő - polgári öntudatként megtestesülő - büszkeségük, mohó tettvágyuk az a hajtóerő, mely valamennyi városfejlesztési törekvésben tettenérhető. Azon városvezetők, akik szívvel-lélekkel azonosultak városaikkal, csak a legritkább esetben tettek bárminemű kísérletet arra, hogy tételesen kifejtsék, melyek városuk életének azon sajátságai, amelyeket vállalnak, és melyek azok, amelyek e körön kívül esnek. Minderre legjobb esetben is csak nyilatkozataik felhangjából, egyegy elejtett megjegyzésükből következtethetünk. A városok lakosságának látványos gyarapodása, nemkülönben határaik folytonos terjeszkedése jelentős anyagi, politikai és kulturális tekintélyt, befolyást kölcsönzött azoknak, akik ügyeiket irányították - ám e vezetők városaik fejlődésén érzett büszkesége sok esetben csupán a 4. Josef Nevén DuMont kölni liberális városi képviselő tette e megjegyzést egy korabeli költségvetés-korlátozási indítvány tárgyalása kapcsán. (Ld.:StW, Köln 1910. febr. 3.-49.0.) „nagyság" öncélú és kérkedő magasztalásában merült ki. A „Grossstadt" és „grossstadtish" szavak általánosan bevett jelentéshangsúlya a méretek és arányok nagyságát volt hivatott érzékeltetni: a magas házakat, széles utakat, a sűrű beépítettséget, a város összterületének és összlakosságának impozáns mutatóit. A monumentalista városesztétika túlnyomórészt Haussmann elveit visszhangzó hívei a múlt század hetvenes, nyolcvanas éveiben lelkesen hirdették s egyben megkísérelték valóra váltani a kozmopolita „grandeur" eme vízióját. A nagyvároshoz kötődő pozitív jelentésárnyalatok egy másik csoportja a kényelmes és igényes életmódot, a kulturális lehetőségek bőségét sugallja. Josef Stubben például egy 1889-ben mondott beszédében a „Grossstadtot" olyan városként jellemzi, amely „a szellemi és anyagi létnek kiváltképp kedvező keretet biztosít". Ezzel ellentétben a német „kleinstädtisch" jelzőt (mely semleges alapjelentése - „kisvárosi" - szerint csupán eredetvagy helymegjelölésre utal) mind gyakrabban használták abban a pejoratív értelemben, amiként manapság a „provinciális" jelzőt szokás. Ami azt illeti, persze nem minden ok nélkül, hisz a nagyváros régóta menedéket jelent a szűklátókörű és intoleráns ítéletek elől. És a nagyváros e téren való felsőbbrendűségét nem egy önkormányzat tudatosan is igyekezett megerősíteni a városi kulturálódás lehetőségeinek további bővítésével. 5. „Kölnische Volkszeitung" 1889. május 17. Hozzáfűzte, hogy Köln ugyan még nem számít „Grossstadt"-nak, de hamarosan azzá növi ki magát.