A modern metropolisz - Budapesti Negyed 6-7. (1994. tél – 1995. tavasz)
PROBLÉMÁK ÉS LEHETŐSÉGEK A SZÁZADELŐN - BRIAN LADD Polgári öntudat, önkormányzati vállalkozás és a városi viszonyok Németországban
A nagyváros turbulens növekedését azonban jónéhány, széles körben észlelhető, kedvezőtlen jelenség kísérte, mely utóbb csaknem mindenütt módosította megítélését. A művelt emberek zöme ilyen vagy amolyan mértékben javarészt osztozott a hovatovább kordivattá váló antiurbánus bírálatokban. Az „organikus" közösségi elv biológiai analógiákkal példálózó hívei sikerrel meggyökereztették azt a nézetet, mely szerint a rohamosan terjeszkedő városok alapjában bizonytalan és természetellenes képződmények. 6 A nagyváros védelmezői gyakorta defenzívába szorultak, s az antiurbánus vádak cáfolatkísérletei nem egyszer alig is emlékeztettek várospárti állásfoglalásra. A történész Heinrich von Treischke merész kivételnek számított egy 1874-ben keletkezett gúnyiratával, amelyben az urbánus apokalipszis komor prófétáit kárhoztatja. A rákövetkező évek feltartóztathatatlan városi növekedése úgy 1890-től kezdődően antiurbánus teóriák valóságos dömpingjét provokálta ki, melyek rendre a nagyvárosok biológiai, kulturális és politikai elfajulásait ecsetelték. Közülük is talán a legnevezetesebb Georg Hansen és Otto Ammon munkája, mely a szerzők szándéka szerint azt kívánta igazolni, hogy a városi népesség képtelen önmagát megfelelő ütemben 6. Ld.: Anthony Sutcliff. ^Introduction: Urbanisation, Planning and the Giant City" in.: Sutcliff (szerk.), „Metropolis, 1890-1940" (London, Mansell, 1984 - 12-13. o.) valamint kifejezetten Németországra vonatkozóan: Klaus Bergman: Agrarromantik und Grossstadtfeindschaft (Meisenheim am Glan, Hain, 1970) és Andrew Lees: „Critics of Urban Society in Germany, 1854-1914", Journal of the History of Ideas 40. évf. (1979) 61-83.0. 7. Heinrich von Treitschke: „Zehn Jahre Deutscher Kämpfe" (Berlin, Reimer 1874. 546-549. o.) Az angol városokra vonatkozóan Id.: reprodukálni a vidéki bevándorlók folyamatos vérfrissítő utánpótlása nélkül. Ezen elméleteket - melyek maguk is a városi élet egészségtelenségét bizonygató sokévszázados áltudományos tradíció feléledései voltak - a Julius Langbehn és Max Nordau-féle kultúrpesszimisták írásaik révén csak méginkább népszerűvé tették. 8 Azon aggály, miszerint a városban felnövő fiúk fizikailag és morálisan egyaránt alkalmatlanok arra, hogy belőlük rendes katonát faragjanak, csak egyike volt ama hangzatos érveknek, melyekkel e szerzők a figyelmet o saját elméleteikre igyekeztek terelni. Hisz ugyanezen időben a korszerű közegészségügyi ellátás megteremtésén munkálkodó szakemberek - a korabeli orvosi lapok tanúsága szerint - immár sikerrel azonosították a legtöbb kórokozót, amely a városi lakosság magasabb halálozási arányáért felelős volt. A századfordulóra pedig, sokan úgy vélték, a közegészségügy jórészt úrrá lett e problémákon, minek folytán a városi lakosság egészség és biológiai termőképesség dolgában bátran kiállhatta az összehasonlítást a korabeli vidéki népességgel. Ugyanakkor abban az időben még egyetlen párt vagy ideológiai csoport sem akadt, amely a nagyvárost egész szívvel magáénak vallotta volna, amely benne tuAndrew Lees: „Cities Perceived: Urban Society in European and American Thought, 1820-1940" (New York, Columbia University Press, 1985.- 48-56. o.) 8. Ld.: Bergmann: Agrarromantik, 50-62. o.; Lees: Critics 143-148. o.; Johanna Bleker: „Die Stadt als Krankheitsfaktor", Medicinshistorisches Journal 18. évf. (1983) 1 18-136. o. 9. Ezt az érvet Adolf Damaschke kevéssel az első világháború előtt fűzte hozzá „Die Bodenreform" c. áttekintése 6. kiadásához. (Jena, 1912, Fischer Verlag -10. o.)
