A modern metropolisz - Budapesti Negyed 6-7. (1994. tél – 1995. tavasz)

PROBLÉMÁK ÉS LEHETŐSÉGEK A SZÁZADELŐN - CHARLES E. G. MASTERMAN London élete - mai szemmel

pennys napilap, mely aránylag még csökkentett dózisban mérgezi olvasóit, minthogy rendre teletömi lóverseny-eredménnyel. Házról-házra, lakásról-lakásra járva alighanem utcák hosszú sorát átkutathatnánk anélkül, hogy akárcsak egyetlen véletlen felbukkanó könyvre is akadnánk. Mi több, a modern élet elsöprő nyomására még a Biblia házi ereklyeként való dédelgetésének jámbor hagyománya is eltűnt. A művészet iránti igény mint a szépség megragadásának valamely öntörvényű kísérlete mindenestől kiveszett, s a tömegízlésről beszédesen tanúskodnak a stílustalan lakóházak, bérkaszárnyák, a sivár középületek, a szegények otthonainak szánalmas bútorzata, no és a kandallópárkányon díszelgő olajnyomatok, amelyek manapság a tiszteletreméltóság s az idilli jólét áhított netovábbjaként tűnnek elénk szerte e lakokban. A vallást a tömegember az „Üdvhadsereg" lármás buzgalmával, a sábesz esték utcasarki olajmécseivel, lelkes zsoltáraival és a vasárnap délelőttök verejtékszagú prédikációival, a karácsony- és szilveszteréjek jótékonysági ügyeletével s végül a temetések tisztes gyászszertartásaival azonosítja. Mi az tehát, ami megmaradt még a lét egészséges, tartós ösztönzéseként? A testi munka, a pihenés, az éhség elverése, mely összességében valóban nem nélkülöz bizonyos elemi örömöket. A családi kötelékek, melyek máig elevenek és erősek maradtak, jóllehet máris fenyegetőn kiszolgáltatottak mindannak, amivel csak a modern élet szétzüllesztheti őket: a szűk és túlzsúfolt otthonoknak, az olcsón kínálkozó gyönyöröknek, a munkába menet és munkából jövet hosszú órákig tartó utazásainak, az asszonyok kényszerű munkavállalásának, a gyermekek növekvő szükségleteinek s a társadalom koronkénti jószándékú, emberbaráti beavatkozásainak. A szabadban eltöltött évi néhány napos pihenés, mely a még hozzáférhető természeti helyek rohamos csökkenésével mind nehezebben biztosítható, az előbbre jutás homályos, konkrét erőfeszítések híján meg nem valósuló álmai és végül egyfajta sztoikus kedély, mely képes humorral viselni az élet kisebb-nagyobb nehézségeit - nos, íme a reménység maradék tartaléka, egy szeretetreméltó Isten gondviselésébe, az elérhetetlen vágyak egy más világbeli, majdani teljesülésébe vetett hit szórványos és halvány jelei. Mi az tehát, aminek nagyvárosi tömegeink ez idő tájt a legnagyobb, legégetőbb szükségét látják? Az élet valamelyest mélyebb dimenziója - egyfajta közösségi kötelék, amely a napi létharc, a szüntelen vetélkedés kuszasága ellenére is képes az egyén esendő létét egy nagyobb egészbe kapcsolni -, valamely lelkesedésre, önzetlen követésre méltó cél, ami az értelmetlenül elfutó éveket megnemesítheti, valami lelki megerősítés vagy eszmény, mely képes a mindenkori elesettség lesújtó élménye fölé emelni. Hiszen ennek birtokában a viszonyok folytonos változásával járó megpróbáltatások s az egyes orvoslásra váró társadalmi bajok is kiegyensúlyozottabban kezelhetők lennének - nélküle azonban a hiábavalóan reprodukálódó, céltalan tömeglét rémlátomása válik valósággá. Es ezt az alapvető lelki igényt semmiféle materiális kielégültség, az ész és technika vívmányainak semmilyen látványos elterjedése nem pótolhatja. A jövendő fejlődés legfőbb próbaköve ez, ami nélkül