A modern metropolisz - Budapesti Negyed 6-7. (1994. tél – 1995. tavasz)

PROBLÉMÁK ÉS LEHETŐSÉGEK A SZÁZADELŐN - CHARLES E. G. MASTERMAN London élete - mai szemmel

vekedése mind élesebben elkülöníti munka- és lakóhelyét, eképpen egyre nagyobb részt követelvén a londoni munkás életéből, olyannyira, hogy végül evésen, alváson túli szabadideje, mi ahhoz kellene, hogy testét-lelkét némileg felüdítse és elméjét csiszolja, jobbára azzal telik, hogy a munkásvonaton vagy a vánszorgó villamoson szemközt ülők kifejezéstelen ábrázatát bámulja. A képzetlen munkaerő kimeríthetetlennek tűnő utánpótlása oda vezetett, hogy mára egész iparnegyedek épültek a kétkezi munka e legolcsóbb és legnyersebb tömegerejére alapozva. Mindeközben semmiféle igény nem mutatkozik arra, hogy a gyermekek, asszonyok és férfiak vég nélküli munkáshadainak magasabbrendű készségeit: az egyéni ambíciót, vállalkozó kedvet, a nagyobb teljesítményt és állóképességet bármiféleképp ösztönözzék avagy kiaknázzák. így azután a kezdetleges ipar egyfajta óriásmasszája jött létre, mely akárcsak a megkelt tészta, ruganyosan ellenáll mindenfajta külső behatásnak, valahányszor az állam vagy az önkormányzat rapszodikus kísérletet tesz rá, hogy a tanulást, önfejlesztést valamiképp előmozdítsa, hogy e tömegek körében felkeltse az igényt a szélesebb látókör vagy a mélyebb ismeretek iránt. E páratlan népességtömörülés létrejötte, az ÉszakAngliára még ma is oly jellemző szorgalom, előrehaladás és kezdeményező készség kiveszése, az egymással vetekedő milliók magányos elszigeteltsége e Londonnak nevezett óriási és kusza embervadonban, nemkülönben a kifakult múlt, a hiányzó háttér, mely a pillanatnyi cselekvéshez, bármily homályos, mégiscsak tágabb, értelmesebb keretként szolgálna, egyszersmind az egyént is személyes felelősséggel ruházva fel - nos, íme az általános helyzetkép, mely a gettóélet megfigyelőit oly komor balsejtéssel tölthetik el a jövendőre nézve. A felszíni aktivitás tehát jobbára megtévesztő. Van ugyan három közkönyvtárunk, ám csak kevesen veszik igénybe, vannak képtáraink, de az utca népe ide is csupán elvétve, jobbára melegedni tér be. Azok száma, akikkel az egyházaknak és emberbaráti szervezeteknek sikerült eleven és személyes kapcsolatot felvenniük, elenyésző a lakosság egészéhez képest: egy kétszáz fős munkáskör egy tízezres lélekszámú egyházközségben olyannyira kirívó példa, hogy valóságos csodaként ünnepeltetik. Az emberbaráti buzgalom valahány erőfeszítése jó esetben is csak a felszínt érintheti, a mélyben tovasodródó sokaság mit sem tud ezen elszánt törekvésekről. Az átlagnegyedek átlaglakója se nem templomjáró, se nem bűnöző. Sajátos attitűdjét leginkább afféle sorsszerű belenyugvásként lehet jellemezni, mely alól néha ugyan nyersen előtör azelégületlenség, ám többnyire megőrzi együgyű, fatalista derűjét. A világ mindazon jelensége, mely nem kimondottan a legállatibb élvezetekhez kötődik vagy amelyben bármi közvetlen matérián túli szellemiség nyilvánul meg, jobbára kívülreked látóhatárán. A természet legfeljebb néhány csenevész útszéli fát, háztetők felett tovasikló felhőt jelent számára, s talán nyaranta egy-két környékbeli kirándulást. Az irodalom az ő szemében az egypennys vasárnapi újság a heti rendőrségi összefoglalók rémséges zagyvalékával s a válóperes tárgyalások pletykamorzsáival - vagy netán egy rikácsoló, fél-