A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

LENT - NAGY LAJOS Pincenapló (részletek)

LENT Szerkesztette Tót H. Zsolt részletek NAGY LAJOS A

nagyszabású légitámadások áprilisban kezdődtek. Nappal is, éjjel is gyakran le kellett vonulnunk a pincébe. Megszólalt a sziréna üvöltő hangja, fulladással, darabokra szaggatással, sebek észbontó fájdalmával fenyegetett bennünket. Mi menekültünk el a föld alá, talán azért is, hogy ne halljuk a szirénát. Nappal fogtuk a táskánkat, éjjel magunkra kapkodtuk a ruháinkat, és loholtunk lefelé. Sokan a nyakkendőjüket is megkötötték. Lenn kigyulladt a villany, fényben úszott a pince, én és a feleségem leültünk kártyázni. Legalább nem hallottuk társaink eszmecseréjét, legföljebb összefüggéstelen szavak ütötték meg a fülünket. A szavak közt persze sűrűn ismétlődött: zsidó, zsidók, a zsidók. Én arra iparkodtam figyelni, hogy megérkezik-e lapjaim közé, mondjuk a tizedik treff. És azt hittem, hogy egy kávéház kártyaszobájában játszom. Egyszer lenn felejtettem az órámat a pincében, le kellett érte mennem. Nem volt támadás, nem szólt a riasztó jeladás, csak úgy önként sétáltam le. Szörnyű volt akkor a pince. Nyomta a homlokomat, a mellemet. Fojtó, sötét, kicsi, zárt, föld alatti üreg volt, gyermekkori olvasmányaimból Genovéva rémtörténetét juttatta eszembe. A pincénk három méterrel mélyebben feküdt, legalábbis a szomszéd pincéknél. Kettős pince volt. A felső sora ipari üzem, alatta vonult egy műhely, egy folyosó, a fáspincék sora és az óvóhely. A lépcsőházból nyílt