A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

BETEMETVE - GOSZTONYI PÉTER A Köztársaság téri ostrom és a kazamaták mítosza

fő került a kapituláció után a felkelők kezére. Mi lett a többiekkel - majdnem száz emberrel? Van-e titkos alagút? Mivel őket a pártházban nem találták meg (civilként kisétáltak a környező házakból az utcára és hazamentek, vagy hátsó udvarról hátsó udvarra mászva érték el a Rákóczi úti házakat, és onnan távoztak), valaki vagy valakik bedobták a Köztársaság téren még az esti órákig ott tartózkodó tömeg közé a „hírt": az ávósok elbújtak. A pártházból titkos alagút vezet a Köztársaság tér alatti mély bunkerba! mondták. Oda, ebbe a rókalyukba húzódtak vissza foglyaikkal egyetemben, azokkal a fiatal felkelőkkel, akiket az előző napokban kaptak el. Tömeghisztéria keletkezett. Az ötvenes években épült a Rákóczi úton a budapesti metró földalatti csatornája. Az ötvenes évek elején beszélték Budapest-szerte a mesét azokról a kőbányai alagutakról, ahonnan nemrég német katonák bújtak elő. Az ostrom befejezésekor bújtak meg a még a török időkből származó mély barlangokban, mivel azok bejárata beomlott. Itt őrizték egy hadosztály élelmiszerkészletét, tehát sikerült magukat éveken keresztül táplálni. Közben ásták a lyukat, hogy kijussanak az alagútból. Mindezek a mesék, összekeveredve a Rákóczi úti metró alagútjával, a feldúlt lelkiállapotú tömeget különös izgalomba hozta. Lélekbúvárok adhatnak magyarázatot egy ilyen jelenségre. Tény az, hogy megkezdődött a Köztársaság téren a „titkos kazamaták" keresése, miután a pártházban az ost-romlók nem találtak rá arra a „100-200 főnyi A VH-s egységre" amelyről a fáma szólt. Nem tudjuk, ki dobta a tömeg közé a „titkos börtönök" létezésének hírét. A BM nyomozati Jelentése ezt a kérdést is teljesen ignorálja. A tény csak az, hogy október 30-a délutánjától november 2-ig mind szélesebb arányban megkezdődött a Köztársaság tér pártház előtti szakaszán a keresés, kutatás eme titkos rejtekhelyek után. Nagyarányú ásatásokra került sor, földkotró gépeket hoztak, mérnököket mozgósítottak - több helyen mély gödröket ástak. Volt olyan kráter, amely tíz méter mélységű volt. Amikor lankadni kezdett az emberek érdeklődése, akadt olyan személy, aki hirtelen elkiáltotta magát: „Csönd, emberek! Hangokat hallok. Figyeljenek: a mélyből a bezártak kopognak!" És újra kezdődött a fúrás, a keresés. Kiknek állt érdekében e tömeghisztéria szítása? A Nagy Imre kormánynak, a forradalmi nemzetőrségnek bizonyára nem. Érdekes és feltűnő, hogy ezeknek a nem létező földalatti börtönöknek jutott még szerep az 1957-es kádárista Fehér Könyvekben, később sehol nem lehetett róluk olvasni. A Köztársaság téri csatával kapcsolatos kutatásaim során ugyan kezembe akadtak elfogott felkelők kihallgatási jegyzőkönyvei, de ezekben sem volt olyan kíváncsi zsaru, aki az „alagutak" után érdeklődött volna. Amikor „Az AVH és a magyar forradalom" című monográfiámat írtam - a hatvanas évek elején - magam is igyekeztem utánajárni ennek a rejtélynek. Az USA-ból Papp László építészménökkel hozott öszsze a sors. Tőle kaptam 1964. január 3-án a következő levelet: „A Köztársaság téri