A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)
MÉLYBEN (függelék) - SALI EMIL Budapest közműrendszerei
szültségű egyenáramú és váltóáramú vezeték). A légvezetékek hossza 923 km (ebből 22,6 km 3 és 5 kV-os, 494 km közvilágítási, 405 km fogyasztói) volt, 27 ezer oszlopon, 572 km útvonalhosszal. A transzformátorok száma megközelítette az 5000 darabot, ebből 424 db 10 kV-os (93 360 kVA teljesítménnyel), 105 db 5 kV-os (4519 kVA teljesítménnyel). 1934-ben ismét bővítették a Kelenföldi erőművet, így már 150 MW teljesítmény leadására vált alkalmassá. A pesti oldalt is innen táplálták a hidakon átvezetett 10 és 30 kV-os névleges feszültségű kábelekkel. A bánhidai erőmű áramának átvételére megépült a Kőtér-Kárpát utcai 100/10 kV-os állomásegyüttes. A háborús készülődés időszakában a légoltalmi igények kielégítése érdekében 1940-43 között kábelalagútat építettek a Duna alatt (bányászati építési módszerrel, 2,5 m belső átmérővel, 450 m hosszal a Déli összekötő vasúti hídtól délre), amelyben 7 db 10 és 30 kV-os kábelt, valamint az ezekhez szükséges mérő- és hírközlő kábeleket vezették át. A II. világháború okozta súlyos károk helyreállítása gyakorlatilag 1946-ra befejeződött, az ezt követő időszakban az áramszolgáltatási rendszerek egységesítése (országossá alakítása) folyt. Az 1950-es években kezdték meg a feszültségszintek egységesítését, ennek első lépéseként a kisfeszültségű hálózaton megszűnt az egyenáramú, az egyfázisú váltakozó áramú és a 110 V névleges feszültségű áramszolgáltatás, amelyet egységesen a (ma is használatos) 380/220 V-os háromfázisú váltakozó áram váltott fel. A középfeszültségű szint egységesítése keretében a 30 kV-os hálózatot csak mérsékelten fejlesztették, mert elhatározták fokozatos megszüntetését. A meglévő 3 és 5 kV-os hálózatot (1952-ben 482 km) viszonylag gyorsan felszámolták, illetve 10 kV-ra tértek át. A nagyfeszültségű hálózaton az erőművek közötti kooperációs kapcsolatok lehetőségének megteremtésére a 120 kV-os feszültséget választották, és az ezzel párhuzamosan elvégzett hálózati vizsgálatok alapján döntöttek úgy, hogy belterületen 120/10 kV-os, külterületen 120/20 kV-os táppontok létesítendők a főváros villamosenergia-ellátására. Az első két 120/10 illetve 100/10 kV-os alállomás (kőbányai, angyalföldi) az 1950-es években létesült. Az 1960-as évek kezdetére kiépültek az alaphálózati állomások - és az ezeket összekötő 120 kV-os vezetékrendszer-, megteremtve ezzel a Bánhidai és a Mátrai erőmű együttműködését is. 1959-ben üzembe helyezték a zuglói állomást, amely később a kialakuló 220 kV-os országos alaphálózatban csomóponti szerepet kapott, egyben - az 1962-től belépő csehszlovák áramszállítás fogadásával - a nemzetközivé váló hálózat egyik legfontosabb elemévé vált. 1961-ben kezdődött meg a főváros 120 kV-os főelosztóhálózatának kábeles kiépítése a népligeti állomás és a kőbányai fűtőerőmű között, amelyet 1965-ben a Népliget és Csarnok tér közötti kábel lefektetése követett. Az elmúlt 20 évben az alaphálózat újra átalakult, ma már Budapest térségébe 220 és 400 kV-os hálózaton érkezik a villamosenergia, és az 1965-ben elkészült távlati terv alapján 9 új 120/10 kV-os alállomás létesült. A főváros villamosenergia-ellátását napjainkban (1992) jellemző főbb adatok: - értékesített villamosenergia 5574 millió kWh ebből háztartási értékesítés 1909 millió kWh - egy háztartási fogyasztóra jutó fogyasztás 2230 kWh - kábelhálózat hossza (*) 10231 km ebből nagyfeszültségű (120 kV-os) 68 km középfeszültségű 4720 km kisfeszültségű 3106 km közvilágítási 2337 km - állomások száma (*) 9037 db ebbőlnagy/középfeszültségú 34 db közép-/középfeszültségű 12 db közép-/kisfeszültségű 8991 db (*) Az ELMŰ Rt. teljes területén
