A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

PERIFÉRIÁN - DIÓSI ÁGNES Hol lesz majd lakóhelyük?

Kőbánya, Bihari út 1990 Szilágyi Lenke felvétele Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény „Mondják, Szent Rita a lehetetlen ügyek védőszentje. " Józsi tizenhat évesen kikerült az intézetből, Tolna megyébe helyezték dolgozni építőipari vállalathoz, munkásszállón lakott. Két év után úgy dön­tött, hogy anyjához költözik. Otthagyta a munkahelyet - nagyon keveset keresett. ,Jikkor még kötelező volt dolgozni." Fölkerült Pestre, házgyárban, vasszerelőknél dolgozott. Egyik nővére segített, akinek Pomázon volt egy pici lakása, ott lakott másfél hónapot. Utána elment munkásszállóra. Ka­tona is volt. Hajnival úgy jött össze, hogy közös ismerősük, egy keresztény lány, aki ilyen csoportot vezetett, összehozta őket. Istent próbálta eléjük tárni. Ak­kor Józsi a Vízműveknél dolgozott, munkásszállón lakott. Hajni a Bartók Béla úti szállón volt takarítónő, és a Fehérvári úti szállón lakott. Nem tit­kolta el, hogy gyereke van, akit intézetben helyezett el. Megunta Józsi azt a munkahelyet, eljött, egy darabig hajléktalanoskodott. Lépcsőházban aludt, ingyenkonyhára járt kajálni. Kürti Erzsébetnél gyak­ran megfordult, de nála is munkahelyet kellett keresni. Három hónapig csinálta ezt, télen. Utána egy hajléktalantáborba ment Budaőrsre, mert egy ismerőse mondta, hogy ő ott lakik. Volt ott rendesen ebéd, kilencszáz forin-

Next

/
Thumbnails
Contents