A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

BETEMETVE - PÓCZY KLÁRA Híradások a „földalatti városról"

Duna vonaláig, bővült ezáltal a látóköre, s tapasztalataiból otthon sok mindent megvalósított. A számtalan megismert személy adatai segítségével néhány kiragadott példával illusztráljuk az elmondottakat. Az Aquincumi ,4eletek"-ből levonható tanulságok A mai Árpád-híd helye az őskor óta a Dunakönyöktől délre az első alkalmas átkelőhely az Alföld felé, mindkét parton utak vezettek az Aranyhegyi-patak, a Rádlárok, a Rákos-patak torkolatához. E fontos közlekedési csomópont megerősítésére 89-ben egy légiót helyeztek ide. A 6000 fős II. adiutrix légióban Eszak-Itália és a nyugati provinciák városi polgárai szolgáltak. Polgárjoggal rendelkeztek, bizonyos fokig iskolázottak voltak. írtak, olvastak, beszéltek latinul, ismerték az alapfokú jogszabályokat. Tanulták a görög-római mitológiát és a császárkorban klasszikusnak elfogadott irodalmat; Homéroszt tananyagként használták. Olvasták a gyorsan terjedő új alkotásokat (Vergiliust, Horatiust, Ovidiust, Plautust stb.), Cato és Cicero beszédei segítségével a közéleti szerepléshez nélkülözhetetlen retorikát gyakorolták. Ezáltal a még terjeszkedő Római Birodalom egész területére jellemző középfokú kultúrszinthez igazodtak. A légionárius ugyanis nemcsak harcos; legfontosabb feladata egy újonnan megszervezett provinciában az egységes életszemlélet, az általános életforma megteremtésének az elősegítése. Ezt a romanizációnak nevezett folyamatot talán a legtömörebben Tacifus fogalmazta meg: (Agricola: 21,2.) „Hogy a szétszórtan élő műveletlen és épp ezért harcias népet az élvezetek útján hozzászoktassa a békéhez és nyugalomhoz, személyesen buzdította és hivatalosan támogatta őket abban, hogy templomokat, tereket és házakat építsenek... Továbbá az előkelők gyermekeit polgári nevelésben részesítette... Úgyhogy azok, akik nemrégen még tudni sem akartak a római nyelvről, most már a szónokláshoz is kedvet kaptak. Aztán viseletünket is átvették és divatos lett a tóga. Sőt lassanként eljutottak már az élvezetek csábításaihoz is, az oszlopcsarnokokhoz, fürdőkhöz és ínyenc lakomákhoz. Ezt naivságukban kultúrának nevezték, holott már egy kicsit szolgaság volt." (Szabó Árpád fordítása) Az idézett szövegben Tacitus a 77-84 közötti britanniai állapotokról elmélkedik, arról az időszakról, amikor az író apósa ez új provincia helytartója volt. Amikor Agricolát Domitianus császár leváltja e posztról, a britanniai légiót - a II. adiutrix légiót -, rövid Rajna-menti tartózkodás közbeiktatásával, Aquincumba vezénylik. így érkezett a Duna-menti új állomáshelyre a Comumban (Eszak-Itáliában) született Caius fia, Caius Castricius Victor. Itt is halt meg 38 éves korában, 14 évi szolgálat után. Síremlékének rendkívül tanulságos mind az ábrázolása, mind a szövege. (Németh 1971) A síremléken C. Castricius Victor áll teljes fegyverzetben, az ábrázolás tehát hiteles dokumentuma a légionárius I. századi felszerelésének. Ezért érdemel említést, hogy Óbudán a légió castrumának a feltárása során, a reliefen látható minden egyes darabból felszínre hoztak legalább egy-egy példányt (természetesen különböző ásatások alkalmával, különböző épületekből).