A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

ILLEGALITÁSBAN - CSIZMADIA ERVIN A szamizdat szubkultúrája

(anyagi helyzet, életszínvonal, biztonság stb.) módosulhat a konformista-belenyugvó magatartás. Ez utóbbi vélemény - amelyet mások is képviselnek - egy nagyon fontos összetevőre irányítja a figyelmünket. Nevezetesen arra, hogy mit tehet egy csoport (mozgalom), amelynek egy viszonylag prosperáló gazdasági helyzetben, a hivatalos vezetés szempontjából kedvező nemzetközi légkörben kell identifikálnia önmagát. Hogyan lehet úrrá lenni azon a helyzeten, hogy a feltételek egy belső disszidens kultúra és cselekvés számára igen korlátozottak? A válaszoknak ebből a szempontból két vonulata van: egy individuális és egy kollektív jellegű. A fennálló, konformizmusra, belenyugvásra ösztönző helyzetben lehet válasza az egyénnek, az alkotónak és lehet válasza egy adott csoportnak, mozgalomnak. Az egyéni válasz a cenzúra-öncenzúra kérdéséhez vezet el, illetve ahhoz a kérdéshez: ha olyan sok tabu van Magyarországon, amennyi van (Szabó Miklós például négyet említ: a Szovjetunió szerepét; a honvédséget, az igazságszolgáltatást és az államvédelmet; a vezető politikusok személyének bírálhatatlanságát; végül a kiélezett kritika gyakorolhatatlanságát. Dalos György az ellenzékiséget is tabunak tekinti, de még jónéhány tabut említenek a többiek), akkor vajon miért nem lehet (pl. a Szovjetunióhoz vagy Lengyelországhoz hasonlóan) intézményesített cenzúra? Vajon nem az lenne-e a megoldás, amit a kötetben Petri György (8. válaszoló), egyébként pedig a hetvenes évektől az írószövetség közgyűlésein Eörsi István követelt (1976ban és '81-ben): hogy legyen nyílt, mindenki számára egyértelmű a cenzúra. A nyílt cenzúra intézményének és követelményrendszerének hiánya azonban - mint mások rámutatnak - éppen a létező Kádárrendszer természetéből következik. Nagy András (15. válaszoló) ezt úgy fogalmazza meg, hogy „A hivatalos cenzúra hiánya része annak a megszövegezetlen társadalmi szerződésnek, ami a hatalmi elit felvilágosult képviselői és az értelmiség (potenciálisan) vezető rétegei között jött létre Magyarországon." Dalos pedig ezzel egybehangzóan azt mondja (7. válaszoló), hogy pontosan az öncenzúra létezése az, ami más szocialista országokkal szemben, ahol cenzúra van, biztosítja „a pluralizmus látszatát". A kérdés persze az, hogy az értelmiségnek az intézményekből kiszorított része megelégedhet-e a látszatokkal; másképpen fogalmazva: mit ér az öncenzúra szabadság-nélkülisége? Hiszen az öncenzúra éppen „a tabuk létének interiorizálása" (Szabó Miklós). S nem éppen az-e az értelmiség feladata, hogy a teljes szabadságra törjön, s ne vegye tekintetbe a létező tabukat? Persze vannak további kérdések is. Valóban léteznek-e a tabuknak nevezett dolgok? Törzsök Erika (12. válaszoló) szerint nem, mert az értelmiség szolgalelkűségéből következően maga hozza létre a tabukat. A válaszolók egyik része (kisebbsége) a nyílt cenzúra bevezetésére voksol, míg nagyobb részük a rendszer „szerves részének" tekinti az öncenzúrát. Az öncenzúra „hasznáról" aztán már élesen megoszlanak a vélemények: Zsillé Zoltán (14. válaszoló) nem éppen hízelgőén nyilatkozik azokról, akik öncenzúrát gyakorolnak, és Csalog