A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

ILLEGALITÁSBAN - CSIZMADIA ERVIN A szamizdat szubkultúrája

Zsolt is (1. válaszoló) úgy véli, hogy az öncenzúra elfogadhatatlan; mindent meg kell tenni az információ szabadsága és szabad áramlása érdekében. Vannak viszont olyanok, akik bizonyos megszorításokkal nem vetik el teljesen az öncenzúrát. Donát Péter (31. válaszoló) az öncenzúrát „egészséges önvédelmi rendszernek"; Pap Mária (37. válaszoló) olykor hasznos taktikázások eszközének tekinti. Beke László pedig (39. válaszoló) világosan elhatárolja egymástól az önkontrollt(amelyre szükség van) és az öncenzúrát (amelyet abnormális dolognak tekint). A cenzúra-öncenzúra kérdésében mutatkozó individuális értekezési sokféleség jelen van a kollektív követelményekre vonatkozóan is. Ne felejtsük el: a kötet anyaga 1978-ban készült, amikorra már a disszidens és marginalizálódó értelmiség önálló csoportot alkotott. Helyzetét nem pusztán az határozta meg, hogy individuálisan miként foglal állást például a kultúrpolitika aktuális kérdéseiben, hanem az is, hogy önmagát mint csoportot miként határozza meg. A válaszok ebből a szempontból nyilván nem kis részben a körülményekből következően - jó adag tanácstalanságról árulkodnak. A magyar disszidensek számára a cseh, lengyel és orosz ellenzékből sem az ellenzéki, hanem az ellenállási minta volt a legvonzóbb, illetve számos kelet-közép-európai mozgalom eleve nem ellenzékiként határozta meg önmagát. Azok a mozgalmak, amelyeknek korábban volt valami közük a marxizmushoz, inkább választották a szimbolikus emberi jogi disszidencia különböző formáit; míg azok a csoportok, amelyek a marxista tradíción kívülről érkeztek (pl. Lengyelországban a ROP( "IO), sokkal közelebb álltak egy klasszikus politikai ellenzékiséghez (Lengyelországban 1980-81-ben ez tökéletesen be is bizonyosodott). Továbbá 1978-ban Magyarországon nem volt sem cseh, sem lengyel „helyzet". Nincsenek nyilvánosan üldözött alternatív zenészek (mint a Plastic People pere ellen jött létre a Charta 77 Csehszlovákiában); és nincsenek alkotmánymódosítási és drasztikus áremelési törekvések sem (mint Lengyelországban). A disszidensek csoportja éppen 1978-ban tart ott, hogy keresi azokat a belső tényezőket, amelyekből levezetheti saját tevékenységét. Csakhogy ezek a tényezők egyáltalán nincsenek szem előtt. Hiányzik a társadalomról való mély, empirikusan megalapozott tudás (Solt Ottilia, 10. válaszoló), illetve „a nem deklarált latens nép és közakarat összetevőinek és eredőinek felfedezése" (Nagy András). Holott, folytatja Nagy András, a demokratikus érzület jelen van Magyarországon, csak az intézmények hiányoznak: „A fennálló helyzetbe való belenyugvás helyett sokkal inkább tudást és ismeretet kell nyújtani a meglévő érzülethez, és ezáltal megkezdeni egy eljövendő demokratikus világ magyarországi megszervezését." Ez a már hazai talajon kisarjadzó elképzelés azonban korántsem problémamentes. Egyrészt, mert ez az értelmiség nincs fölkészülve érvényes teóriák kidolgozására (Solt, Földvári); másrészt, ha föl is lenne készülve, akkor sem biztos, hogy vállalkozhatna saját problémáin kívül más társadalmi rétegek, csoportok problémáinak megoldására, más csoportok céljainak kitűzésére. (Kovács András, 13. válaszoló) A közeg