A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

ILLEGALITÁSBAN - CSIZMADIA ERVIN A szamizdat szubkultúrája

Géza, Várady Szabolcs, Dalos György és Rimma, Mosonyi Aliz, Jeles András, Kornis Mihály és mások. A demokratikus ellenzék 1979-es októberi első igazi demonstratív föllépésének (a 2. Charta-aláírásnak) nélkülözhetetlen előzménye volt az ifjúlukácsisták közötti bizonyos mértékű polarizálódás, az „óvoda" alkörökre, alcsoportokra bomlása. 1977 három komoly vállalkozását három különböző személy (és környezete) hozta létre: Kovács András (és a klasszikus Lukács-óvoda) produkálta a Marx a 4. évtizedben című kötetet; Kenedi János állította össze a Profdt; Kornis Mihály és környezete indította útjára a Naplót. Ezek persze nagyon is összetartozó körök, mégis úgy hiszem, különböző árnyalatok. Milyen szerepet töltött be a Napló? Kenedi János nyomán három fő funkcióját látom. Az első az, hogy megindította az érzelmi kultúrák közötti közeledést. A másik, hogy lerakta az ellenzéki szolidaritás alapjait. Először a Napló oldalain jelentek meg tudósítások az üldözött metodista lelkészek ügyéről (Iványi Gábor írásai); a szegények helyzetéről (Havas Gábor és Zsillé Zoltán), itt mutatta be először a polgári radikális tradícót Szálai Pál, és itt írt először az erdélyi kisebbség állapotáról Tamás Gáspár Miklós. Végül a harmadik fontos elem apolitikai kultúra alapjainak lerakása, ami talán a legfontosabb feladat volt. Egyetértek Kenedi Jánossal: „A szovjet típusú rendszer terrort mindenütt létrehozott, de az amúgy is gyönge közép-kelet-európai politikai kultúrát csak Magyarországon Toppantotta össze. Az orosz, a lengyel és a 35. Interjú Kenedi Jánossal, Ellenzéki interjúk. I. kötet. csehszlovák politikai kultúra eltér ugyan egymástól, de létezik. Ám a magyart újra föl kell építeni..."

35 Mindezt azzal egészíteném ki, hogy itt a magyar disszidens értelmiség helyzetének specifikumáról van szó. Több értelemben is. Először is azért, mert a politikai kultúra megteremtésének párhuzamosan kellett megtörténnie egy politikai alternatíva kialakításával. Ez azonban komoly vitatényező lett. Voltak, akik ezt az összekapcsolódást, párhuzamosságot elengedhetetlennek tartották, mások viszont a politikai alternatíva kialakítását (értsd politikai programot) a politikai kultúra újralétrehozása utáni időszakra szerették volna kitolni. (Ez a dilemma tükröződött többek között abban a vitában, amelyet először a Napló hasábjain folytattak, majd a Párizsi Magyar Füzetekben jelent meg a szamizdatról és az értelmiségi cselekvés lehetőségéről. E vita összefoglalásáról még lesz szó.) Másodszor specifikus volt a magyar diszszidens értelmiség helyzete azért is, mert a magyar értelmiség egészétől különváltan kellett léteznie. Nem véletlenül gondolták ekkor többen: az egész disszidens mozgalom lényege a politikai kultúra elemeinek fölhalmozása és elraktározása egy majdani (egyelőre beláthatatlan) jövő számára. Visszatérve a Naplóhoz: 1977 végén 27 fő részvételével indult (1982-re ebből mindössze 8-an maradtak, de az öt év során körülbelül 100 szerzője volt a Naplónak.) Kornis javaslatával ellentétben nem egy napig, hanem egy hétig lehetett mindenkinél. Ez alatt az egy hét alatt bárkinek meg