A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

ILLEGALITÁSBAN - CSIZMADIA ERVIN A szamizdat szubkultúrája

Géza, Várady Szabolcs, Dalos György és Rimma, Mosonyi Aliz, Jeles András, Kor­nis Mihály és mások. A demokratikus el­lenzék 1979-es októberi első igazi demon­stratív föllépésének (a 2. Charta-aláírás­nak) nélkülözhetetlen előzménye volt az ifjúlukácsisták közötti bizonyos mértékű polarizálódás, az „óvoda" alkörökre, alcso­portokra bomlása. 1977 három komoly vál­lalkozását három különböző személy (és környezete) hozta létre: Kovács András (és a klasszikus Lukács-óvoda) produkálta a Marx a 4. évtizedben című kötetet; Kenedi János állította össze a Profdt; Kornis Mi­hály és környezete indította útjára a Nap­lót. Ezek persze nagyon is összetartozó kö­rök, mégis úgy hiszem, különböző árnya­latok. Milyen szerepet töltött be a Napló? Ke­nedi János nyomán három fő funkcióját lá­tom. Az első az, hogy megindította az ér­zelmi kultúrák közötti közeledést. A másik, hogy lerakta az ellenzéki szolidaritás alapjait. Először a Napló oldalain jelentek meg tu­dósítások az üldözött metodista lelkészek ügyéről (Iványi Gábor írásai); a szegények helyzetéről (Havas Gábor és Zsillé Zoltán), itt mutatta be először a polgári radikális tradícót Szálai Pál, és itt írt először az er­délyi kisebbség állapotáról Tamás Gáspár Miklós. Végül a harmadik fontos elem apo­litikai kultúra alapjainak lerakása, ami talán a legfontosabb feladat volt. Egyetértek Kenedi Jánossal: „A szovjet típusú rend­szer terrort mindenütt létrehozott, de az amúgy is gyönge közép-kelet-európai poli­tikai kultúrát csak Magyarországon Top­pantotta össze. Az orosz, a lengyel és a 35. Interjú Kenedi Jánossal, Ellenzéki interjúk. I. kötet. csehszlovák politikai kultúra eltér ugyan egymástól, de létezik. Ám a magyart újra föl kell építeni..." 35 Mindezt azzal egészíteném ki, hogy itt a magyar disszidens értelmiség helyzetének specifikumáról van szó. Több értelemben is. Először is azért, mert a politikai kultúra megteremtésének párhuzamosan kellett megtörténnie egy politikai alternatíva ki­alakításával. Ez azonban komoly vitaté­nyező lett. Voltak, akik ezt az összekapcso­lódást, párhuzamosságot elengedhetetlen­nek tartották, mások viszont a politikai al­ternatíva kialakítását (értsd politikai prog­ramot) a politikai kultúra újralétrehozása utáni időszakra szerették volna kitolni. (Ez a dilemma tükröződött többek között ab­ban a vitában, amelyet először a Napló ha­sábjain folytattak, majd a Párizsi Magyar Füzetekben jelent meg a szamizdatról és az értelmiségi cselekvés lehetőségéről. E vita összefoglalásáról még lesz szó.) Másodszor specifikus volt a magyar disz­szidens értelmiség helyzete azért is, mert a magyar értelmiség egészétől különváltan kellett léteznie. Nem véletlenül gondol­ták ekkor többen: az egész disszidens moz­galom lényege a politikai kultúra eleme­inek fölhalmozása és elraktározása egy majdani (egyelőre beláthatatlan) jövő szá­mára. Visszatérve a Naplóhoz: 1977 végén 27 fő részvételével indult (1982-re ebből mindössze 8-an maradtak, de az öt év során körülbelül 100 szerzője volt a Naplónak.) Kornis javaslatával ellentétben nem egy napig, hanem egy hétig lehetett mindenki­nél. Ez alatt az egy hét alatt bárkinek meg

Next

/
Thumbnails
Contents