A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)
ILLEGALITÁSBAN - CSIZMADIA ERVIN A szamizdat szubkultúrája
Pap Mária). Poór Péter 1978 nyarán disszidalt. 3 ' Ugyancsak alkalmazták az útlevélmegvonás büntetését; Kovács Andrást - Aczél Györgyhöz címzett levélben - meghívta az NSZK-ba Franz Benzeller (Lukács György nyugati hagyatékának gondozója). A kiutazási engedélyt Kovács majd csak 1980-ban kapta meg. Ellenben megadták a hatóságok az engedélyt a kötetben szintén szereplő - de állástalan - Haraszti Miklósnak, aki 1977ben - igaz, hosszas huzavona után - DAAD meghívásra Nyugat-Berlinbe utazhatott. 32 1978 tavaszán utazhatott először Nyugatra, pedig ekkor már a Profil elkészítése után vagyunk, Kenedi János is, aki többek között találkozott Kende Péterrel, Alekszander Smolarral, Zsoresz Medvegyevvel, Szabó Zoltánnal, az Amnesty International képviselőivel és másokkal. A hatóságoknak ez a szelektív útlevélmegadási eljárása nem tekinthető véletlennek. Egyrészt számos olyan útlevelet adtak ki, amelyet 1973 után bevontak, illetve az ellenzék „kemény magjának" ese30. Uo. 74. o. 31. Interjú Kovács Andrással. Kézirat, 1990. 32. Vö\: Az ellenzékiség perifériájából a hatalomnélküliségbe; Interjú Pécsi Verával (Haraszti volt élettársával), Közgazdász, 1990. december 19. A külföldi utazásokra vonatkozóan akkoriban három jogszabály rendelkezett, valamennyi 1970 márciusóban lépett hatályba. Az Elnöki Tanács 1970 évi 4. sz. törvényerejű rendelete (amelynek 8. paragrafusa szerint a tvr. végrehajtásáról a kormány gondoskodik); a kormány 4/1970/111.3. sz. rendelete (amely szerint az útlevél kiadása a belügyminiszter hatáskörébe tartozik); illetve a belügyminiszter 2/1970/111.3./BM sz. rendelete, amely fölsorolja azokat a belügyminisztériumi szerveket, amelyek az útlevélkérelmek elbírálására jogosultak. A korszakban irányadó igazóból az Elnöki Tanács 4. sz. törvényerejű rendelete 3. paragrafusa 1. és 2. bekezdése volt. Az 1.: „Minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy útlevelet kap tében azt szerették volna, ha kinn is maradnak. (Csak néhány példát fölsorolva 1977ben emigrált Kemény István, vándorolt ki Heller Ágnes, Fehér Ferenc és Márkus György, ebben az időben utazhatott Brémába Vajda Mihály, illetve NyugatBerlinbe Konrád György, és így tovább). Másrészt nem engedélyezték a némileg fiatalabb, még állásban lévő személyek kiutazásait. Itt nyilvánvalóan tudatos megfontolásokat kell föltételeznünk. A második (1979 októberi) Charta-aláírás után a különböző kormány- és pártszervek a még állásban lévőket próbálták „jobb belátásra" téríteni; illetve hasonló volt a helyzet a Bibó-Emlékkönyv számos szerzőjével kapcsolatban. Az állami és pártszervek eljárásának tudatos „szelektivitása" tehát nem volt véletlen. Döntő oka az volt, hogy míg az 1977. január 9-i első Charta-nyilatkozat jószerivel a Lukács-iskola és -óvoda szolidaritási dokumentuma volt (bár voltak benne művészek, írók, szociológusok, zenészek is), a Marx-körkérdés, majd különösen a Profil már egy szélesebb horizontú disszidencia létjon és külföldre utazzék, amennyiben a jogszabályokban meghatározott feltételeknek megfelel". És a 2.: „Nem adható útlevél annak, akinek kiutazása vagy külföldi tartózkodása a Magyar Népköztársaság állami vagy gazdasági érdekeit, illetve egyéb jelentős közérdeket sért vagy veszélyeztet". Uő. Krassó György: Az útlevélhez való jog 1980-ban Magyarországon. Magyar Füzetek, 8. szóm, Párizs, 1981.146-154. oldal. A hatóságok 1980 előtt meglehetősen „szelektíven" alkalmazták a jogszabályokat. Percze például Haraszti vagy Konrád Nyugatra „engedésében" közrejátszott az is, hogy esetleg nem térnek vissza. Konrád ügyében erről tanúskodik a PB 1978. december 12-re előterjesztett jelentés, Országos levéltár, 288. f. 5/650. ő. e. Lásd még Krassó levelét Kádár Jánoshoz (1977. július 13.) Beszélő, 1992. október 17. 22-23. oldal. 33. Interjú Pap Máriával, kézirat, 1992.
