A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

LENT - EÖRSI ISTVÁN Fazekak (filmnovella)

- Különösen az a könyve érdekelne, Táncsics úr, amelyet Szekszárdon nyomatott ki, 1847-ben. Amelyben csihi-puhira biztatja a parasztokat. - Először is Szekszárdon akkor nem volt nyomda, másodszor is én 1847ben a budai várban raboskodtam, harmadszor is... - Nahát, Táncsics úr, mennyi mindent locsognak egy emberről. Én például egy papi személytől hallottam ezt, aki bizonyára nem lódít. Ki téveszthette meg? - Egyen, Ferch úr. Kihűl a borsó - mondja Teréz. A kávéház, ahol Táncsics egy egyetemistával, Pápai Ignáccal ül, szegényesebb, diákosabb, mint a másik, ahol Jókaival társalgott. A pincér az egész jelenet alatt az asztaluk körül sündörgött - mintha már láttuk volna rendőrruhában, a policájdirekción. Táncsics mellett a széken ütött-kopott oldalzsák. - Az iszákban a Hét nemzetiség szövegsége című munkám lapul. Megrövidítettem, hogy könnyebben másolhasd. - Két példányban írom le - mondja Pápai. - Az egyiket továbbadom. - De vigyázz. - ízlett kérem a kávé? - kérdi a pincér. Nem kap választ. Letesz az asztalra egy hamutartót. - Ne féltsen - mondja Pápai. - Én már negyvennyolcban is sütöttem el puskát. - Hány éves voltál akkor? - Nyolc. - A barátom is két példányban írja le. És akkor már hármat adhatunk tovább. Most mit tetszik írni? - Egy forradalmi kátét. Pápai elismerően füttyent. - Mi a jele a forradalomnak azon kívül, hogy nagyon várjuk? - Azon kívül? - kérdi Táncsics. - Nem kell neki más jel. A forradalom attól lesz, hogy nagyon várják. És akkor várják, ha már tűrhetetlen a helyzet. - A szüleim egészen jól tűrik. - A jó kutya megérzi a jövevényt, mielőtt ez benyit a kapun. így érzem én a forradalom szagát. - A szüleim a bécsi Operába járnak - mondja Pápai. A pincér ismét az asztalhoz lép. Csigalassúsággal a tálcára rakja az üres csészéket. Táncsics türelmetlenül nézi. - Segítsek? A pincér elmegy. Pápai fejével az oldalzsák felé bök. - Nem bízik bennem?