A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

LENT - EÖRSI ISTVÁN Fazekak (filmnovella)

- Kocsis Imre ügyvéd tudott az Ön búvóhelyéről? - Hát Kecskés ügyvéd? - Tudatom Önnel, hogy az amnesztia-rendelet folytán vallomása senkit sem hoz hátrányos helyzetbe. Érdeklődésünk célja: adatkiegészítés. Táncsics hallgat. - Jelentést kaptunk arról, hogy Schumlich János fűszerkereskedő felesége segélyezte Önt. Ön kérte fel erre Schumlichnét? A következő kérdések egy hivatali folyosón hangzanak fel. Táncsicsot két civil ruhás fogja körül és váltogatva kérdezgeti. - Ki kezelte Önt betegségében? - Davida Sándor? - Magyar Mihálynak mely kéziratait adta át? - Személyesen adta át vagy közvetítő útján? - Hová akarta kicsempészni őket? - A felesége volt a közvetítő? - Hamburgba, a Prevost-nyomdához? - Nem érdemes tagadni, látja, tudunk mindent. Táncsics olyan hirtelen áll meg, hogy két kísérője túlhalad rajta. Amikor megfordulnak, megszólal végre: - Ha mindent tudnak, akkor minek válaszoljak? Elsétál a két civil ruhás között, majd visszafordul: - Elmúlt esőnek nem kell köpönyeg. Táncsics odahaza alszik. Almában egy óriási épületet lát. Ő maga megérkezik porosan, rongyosan, hátán kis batyujával, és ámulva nézi a roppant építményt. Egyszercsak egy fiatal, szép nemeskisasszony terem előtte. - Hát ez miféle épület? - kérdi Táncsics. - Az Acsteszéri Tudományos Akadémia - mondja a kisasszony. - Ez Acsteszér volna? Rá se ismerek, pedig itt születtem. - Akkor Ön Táncsics Mihály — mondja a kisasszony. - Az született Acsteszéren. Ezzel megragadja Táncsics kezét, és meg akarja csókolni. Táncsics zavartan, üggyel-bajjal visszarántja. Ebben a pillanatban hullani kezdenek a könyvek az összes ablakból; Táncsics egyiktől a másikig rohan, látja, hogy mind az ő művei. Nagy réten áll most, az építmény és a kisasszony eltűnt, amerre a szem ellát, mindenütt Táncsics-művek. Ö pedig középen áll, mozdulatlanul, boldogan, mellette két szántásra befogott satnya ökör fújtatva pihen. Hátulról ütésre emelt mogyorófabottal egy hajdú közeleg. — Naplopó - morogja a hajdú -, majd adok én neked —. Táncsics azonban nem hallja ezt, mosolyog tovább. Egyszercsak felharsan a figyelmeztető kiáltás: - Vigyázz! A hajdú botja lesújt, Táncsics felnyög, kutyaugatás harsan, Táncsics automatikusan felugrik, már bújna is a padló alá, aztán arcát tenyerébe temetve az asztalhoz ül. Az asztalon egy tányér kihűlt leves. Belép az Adófelügyelő, mögötte Teréz. - Nem ízlik a leves? - kérdi Teréz. - Várj csak, megmelegítem.